2015. október. 14. 11:03 MTI Utolsó frissítés: 2015. október. 14. 14:18 Bűnügy

Szemen szúrta volt párja új élettársát, vádat emeltek ellene

Emberölési kísérlet, kiskorú veszélyeztetése és zaklatás miatt emeltek vádat egy férfi ellen, aki tavaly Gyömrőn megkéselte párja új élettársát, és a szemét érő sérülés maradandó fogyatékosságot okozott – közölték a Pest Megyei Főügyészségtől szerdán.

A férfi és volt párja 2014 júniusában szakítottak, a nő gyermekeikkel a gyömrői családi házukban maradt. A vádlott nem tudott beletörődni a szakításba, és szinte folyamatosan ivott, gyógyszereket szedett. Elköltözése után naponta tucatnyi telefonhívással és sms-sel zaklatta a nőt, akit ez zavart ugyan, de a gyerekek láthatását nem akadályozta meg.

A férfi 2014 augusztusában részegen az asszony házához ment, ahol azzal szembesült, hogy a nőnek új élettársa van. Dühében az asszonyra támadt, veszekedtek, majd verekedtek.

A feldühödött férfi bement a házba, hogy magával vigye a gyerekeket, de az asszony élettársa meg akarta őt ebben akadályozni – ekkor szúrta szemen őt a volt élettárs.

A fájdalom ellenére a férfi igyekezett megfékezni a dühöngő embert, miközben a karján és a hátán is szúrt sérüléseket szenvedett. Az erősen vérző férfi maga hívta ki a mentőket, a szomszédok pedig a rendőröket értesítették.

A gyerekek is látták, hallották a történteket. A vádlott előzetes letartóztatásban van.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. március. 07. 07:20

Dupla páncélököllel robbantaná fel a szunnyadó Németországot Merz, és rengetegen tapsolnak neki

A kancellárvárományos kedd este bejelentett tervei szakítanának az évtizedes német fiskális politikával, és a hadsereg és az infrastruktúra fejlesztésén keresztül az évek óta vergődő német gazdaság egészének is vérfrissítést jelentenének. A programot még át kell verni a parlamenten, de az iparban már meg is indult a készülődés a lehetséges új világra. Merz csomagja, ha elfogadják, minden bizonnyal a német határokon túlgyűrűző hullámokat vet, és erős támogatást ad az USA nélkül a saját lábára állni akaró Európának is.