2015. augusztus. 28. 13:29 MTI Utolsó frissítés: 2015. augusztus. 28. 14:27 Bűnügy

Drog miatt zavartak ki Magyarországról egy svájci fesztiválozót

Kábítószer-birtoklás miatt kitiltották Magyarországról a SUN Fesztivál egyik résztvevőjét, a svájci férfit emellett felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a bíróság – közölte a Nógrád Megyei Főügyészség pénteken.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség bíróság elé állította azt a 28 éves, svájci férfit, aki a július végén Bercel-Csobánkapusztán megrendezett SUN Fesztiválra drogot hozott magával.

A vádlott taxival érkezett a rendezvényre. Csomagjának és ruhájának átvizsgálásakor a táskájából és az alsónadrágjából több fóliában nagyjából 60 gramm kábítószergyanús anyag került elő. A szakértői vizsgálat kannabiszra jellemző kannabionid vegyületeket, köztük kábítószernek minősülő delta-9-THC-t mutatott ki.

A bíróság bűnösnek mondta ki a férfit kábítószer-birtoklás miatt, és egy év, két évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, továbbá három évre kiutasította Magyarország területéről, és kötelezte 10 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére is.

A SUN Fesztiválon részt vevők közül kábítószer-birtoklás, -fogyasztás és -kereskedelem, valamint ittas járművezetés miatt huszonnégy ember ellen indított büntetőeljárást a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.