Bűnügy MTI / hvg.hu 2015. június. 23. 12:02

Mégis börtönbüntetést kapott S. Ábel

A Kúria súlyosbította az S. Ábel elleni másodfokú bírói ítéletet, így most két és fél év börtönt kapott a vád szerint egyetemi lövöldözésre készülő fiatalember.

Két és fél év börtönbüntetéssel sújtotta kétrendbeli emberölés előkészülete, testi sértés és garázdaság miatt a Kúria kedden S. Ábelt. A fiatal férfi a vád szerint lövöldözni akart az ELTE-n. Ez a két és fél éves büntetés ugyanannyi, amennyit még első fokon kapott S. Ábel a Fővárosi Törvényszéktől.

Az első fokú ítéletet a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla tavaly októberben – S. Ábel tetteit közveszéllyel fenyegetésnek minősítve – ötvennapi közérdekű munkára enyhítette. Az ügyészség azonban felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az enyhített ítélet ellen, így került most a Kúria elé az ügy, amely vissza súlyosbította a büntetést.

A korábbi, enyhítéssel szemben a bíróság most konkrétnak és komolynak látták a fiatalember ölési szándékát, azt pedig, hogy ettől elállt volna, több, ismerőseinek tett kijelentése is mutatja. Nem tudható, hány embert ölt volna meg S. Ábel az ELTE jogi karán, de legalább két esetben a szándék megállapítható. Testi sértésben azért marasztalták el S. Ábelt, mert olyan súlyosan bántalmazta nagyanyját, hogy az asszony állkapcsa eltörött, garázdaságban pedig amiatt, mert egyszer kilőtt lakásajtajukon gázpisztollyal. Az ítélet szerint súlyosbító körülményként vették figyelembe a négyszeres halmazatot, a bántalmazott sértett idős korát, az emberölés előkészületének "kitartó magatartását", míg enyhítőként a vádlott fiatal korát, büntetlen előéletét, kóros elmeállapotát, valamint az időmúlást.

MTI / Földi Imre

A most 28 éves S. Ábel a vád szerint az ELTE-n több diáktársának megölésére készült 2006 és 2010 között. Az elsőfokú bíróság kétrendbeli emberölés előkészülete miatt ítélte el, nem pedig a vádiratban szereplő huszonkettő miatt. 

Ez az eljárás nem azonos a 2013 augusztusi esettel, amikor S. Ábel egy Móricz Zsigmond körtéri McDonald's-ban adott le több lövést, bár csak a mennyezetre. Ezért a tettéért idén áprilisban, első fokon, nem jogerősen öt év börtönt kapott.

Hirdetés
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.