Közveszéllyel fenyegetés miatt eljárás indul a Nyugati pályaudvaron talált csomag miatt, amelyben egy ketyegő órát és egy "boom" feliratú papírlapot találtak a rendőrök.
Közveszéllyel fenyegetés miatt eljárást indít ismeretlen tettes ellen a rendőrség a Nyugati pályaudvaron vasárnap talált gyanús csomag miatt - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság. A csomag átvizsgálása miatt ideiglenesen le kellett zárni a Nyugati pályaudvar csarnokát, amelyet 14 óra után nem sokkal nyitottak meg ismét. A gazdátlan csomagot egy takarítónő találta meg az egyik álló szerelvényen. A műanyag szerszámos ládában egy ketyegő ébresztőóra és egy "bumm" (boom) feliratú papír volt elhelyezve.
A gyanús csomag miatt riasztották a tűzszerészeket, akik megvizsgálták a csomagot, amely végül nem bizonyult veszélyesnek. A rendőrségi intézkedés miatt mintegy félórára lezárták a Nyugati pályaudvar csarnokát, a vonatok addig a külső vágányokról indultak és oda is érkeztek. A Mávinform tájékoztatása szerint a Szegedre induló Tömörkény Intercity 25 perces késéssel hagyta el a pályaudvart, a többi vonat közlekedésében nem okozott nagyobb fennakadást a rendőrségi vizsgálat.