Bűnügy hvg.hu 2015. június. 19. 20:03

Vissza kell adni a lovakat az állatkínzónak

Vissza kell adni állatkínzás miatt elítélt gazdájuknak azokat a lovakat, amelyeket két éve állatvédők és rendőrök mentettek ki elhanyagolt karámjukból. Erről a Komáromi Járásbíróság döntött. Az állatvédők szerint az ítélet felháborító, de nem egyedi. Azt tervezik, hogy szeptemberben tüntetnek a szabályok szigorításáért – hangzott el a pénteki RTL Híradóban.

A rendőrök két éve egy lakossági bejelentés után mentek ki arra a mocsai telepre, ahol rémisztő körülmények között tartották a lesoványodott patásokat.

Az állatokat az őrbottyáni menhelyre vitték, ott erősödtek meg.

A tulajdonost az alapítvány feljelentette, másfél év felfüggesztett börtönt kapott.

A bíróság most azonban úgy döntött, hogy a hét lovat vissza kell adni gazdájuknak, aki nem is törődött velük.

A Tatabányai Törvényszéknél a jogszabályra hivatkoztak, amely szerint a lefoglalás megszüntetésekor annak kell kiadni a lefoglalt „dolgot”, aki a lefoglaláskor a tulajdonosa volt.

Az állatokat gondozó alapítvány vezetője megdöbbent a bíróság döntésén.

A lovak egyelőre maradnak ott, ahol vannak, mert az elszállításukhoz szükséges engedélyek beszerzése sokáig tart. Gondozóik abban bíznak, hogy addig új eljárás indulhat az ügyükben, és felülvizsgálhatják a bíróság legutóbbi döntését.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.