2013. augusztus. 27. 13:28 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 27. 13:24 Bűnügy

Pintér Sándor személyesen jelentette be egy betörési ügy megoldását

A Kapuvár és Csorna, Iván, illetve Zalaegerszeg térségéhez kötődő három csoport összesesen 250 betöréses lopást követett el tavaly március és december között Ausztria keleti részén. Lefülelték őket.

Három, Ausztria keleti részén tevékenykedő magyar betörőbandát fogott el az osztrák és a magyar rendőrség - jelentette be kedden Bécsben Pintér Sándor magyar és Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter.

A Kapuvár és Csorna, Iván, illetve Zalaegerszeg térségéhez kötődő három csoport összesesen 250 betöréses lopást követett el tavaly március és december között Ausztria keleti részén, az osztrák-magyar határ térségében - mondta el Mikl-Leitner. Tíz embert vettek őrizetbe és további tizenhármat "kutattak fel" idén júliusban. 

A betörések célpontjai családi házak és azok mezőgazdasági épületei, ipari és kereskedelmi rendeltetésű épületek, valamint klubok voltak. A nyomozás szerint összesen mintegy 652 ezer euró (194,34 millió forint) értékben loptak el kerékpárokat, más, könnyen szállítható elektronikus gépeket és szerszámokat.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.