Új eljárás indul a részeg sofőrt megverő rendőr ügyében
Hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet és új eljárásra kötelezte a Zalaegerszegi Törvényszéket a Pécsi Ítélőtábla kedden annak a nagykanizsai rendőrnek az ügyében, akit felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek, mert a vád szerint két éve súlyosan bántalmazott egy ittas autóvezetőt.
A 31 éves rendőr zászlós 2011. január 7-én Nagykanizsa közelében azt a férfit ismerte fel egy kocsi volánja mögött, akiről tudta, hogy nincs vezetői engedélye, ezért kollégáival együtt megpróbált intézkedni vele szemben. A jogosítvány nélkül, ittasan vezető sofőr azonban sem felszólításra, sem az őt üldöző rendőrautó fény- és hangjelzésére nem akart megállni, végül járműve elakadt a sáros, fagyos talajon.
A vád szerint a férfit utolérő és földre teperő rendőrök közül a vádlott ököllel arcul csapta, a fejét a talajhoz vágta, ettől több helyen eltört az arccsontja, az állcsontja, illetve berepedt az egyik dobhártyája. Emiatt ötnapos kórházi ellátásra szorult.
A történtek miatt később feljelentést tett, és a vele szemben intézkedő, az ügyben a bűnösségét tagadó zászlóst tavaly tavasszal hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás és testi sértés miatt 1 év 4 hónap, 2 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte és lefokozta a Zalaegerszegi Törvényszék.
A táblabíróság kedden úgy találta, hogy az elsőfokú bíróság olyan eljárási szabályokat sértett, amelyek a másodfokú eljárásban már nem voltak orvosolhatók. A bíró egyebek mellett elmondta, hogy a bíróság nem kellőképpen értékelte, illetve figyelmen kívül hagyta azon körülményeket, melyek gyengíthetik a vádlott ellen felhozott bizonyítékokat.
Példaként említette, hogy a sértettel szemben korábban többször folyt eljárás közlekedési szabályok megsértése miatt, és mindig agresszíven lépett fel az intézkedő rendőrökkel szemben.