2012. szeptember. 04. 07:15 MTI/Magyar Nemzet Utolsó frissítés: 2012. szeptember. 04. 08:31 Bűnügy

Négy gyanúsítottja van az elcsalt szélessávú internet-támogatás ügynek

Négy gyanúsítottja van annak a büntetőeljárásnak, amelyet jogosulatlan gazdasági előny megszerzése és az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése miatt folytat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Regionális Igazgatósága tavaly óta a szélessávú internet kiépítésére szánt uniós támogatások ügyében - írta keddi számában a Magyar Nemzet.

Sárközi Alexandra, a NAV szóvivője azt mondta: a nyomozást hamarosan befejezik, akkor adnak az ügyről bővebb tájékoztatást.

A lap felidézte: a történet 2005-2006-ig, az első Gyurcsány-kormány időszakáig nyúlik vissza, amikor több MSZP-SZDSZ-es vezetésű település és kistérségi társulás valótlan tartalmú számlákkal igazolta a szélessávú internet kiépítésére felvett uniós támogatásokat, illetve az internetes hálózatokat nem, vagy csak részben építette ki.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.