2012. augusztus. 30. 08:04 MTI Utolsó frissítés: 2012. augusztus. 30. 08:32 Bűnügy

Blikk: megütötte az Újszínház főrendezőjét Derzsi János

Megütötte Pozsgai Zsoltot, az Újszínház főrendezőjét Derzsi János színművész, aki a napokban hagyta el a színházat – írta csütörtöki számában a Blikk.

A lap ismertetése szerint a főrendező egy időre az eszméletét is elvesztette, kórházban látleletet vetetett és feljelentést tett a rendőrségen.

A Blikk szerint a konfliktust Pozsgai Zsolt azon nyilatkozata okozta, amelyben azt mondta Derzsi János felmondásával kapcsolatban, hogy mivel egy utazó színházban játszik, nem tudnak vele együtt dolgozni, fizetés nélküli szabadságot ajánlottak fel neki. A nyilatkozatban megköszönte Derzsi Jánosnak azokat az információkat, amelyeket az új vezetésnek adott a régiről – olvasható a Blikkben.

A lap kereste Derzsi Jánost is, aki nem kívánt nyilatkozni az üggyel kapcsolatban.

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.