2012. július. 27. 11:09 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. július. 27. 14:42 Bűnügy

Gyilkossággal gyanúsítják a Dokk kidobóembereit

A rendőrség gyanúja szerint a V. László által üzemeltetett Dokk Club biztonsági őrei verhettek meg és dobhattak a vízbe tavaly decemberben egy 21 éves fiatalembert, akinek holttestét másnap találták meg.

Emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztály – őrizetbe vételük mellett – eljárást indított B. Ádám Ferenc 24 éves üllői és Z. Alfréd László 38 éves budapesti lakos ellen – közölte honlapján a rendőrség pénteken, ezzel egyidejűleg sajtótájékoztatón jelentették be az elfogást.

A nyomozó hatóság bizonyítékai szerint a két férfi 2011. december 3-án a Budapest III., Hajógyári-szigeten megaláztatását és bántalmazását követően vízbe dobta a 21 éves Haraszti Gézát, akinek holttestét az őt kereső hozzátartozója találta meg a bűncselekmény elkövetésének napján a Hajógyári-sziget szórakozóhelyei közelében a Duna-parton. A fiatalember halálát vízbe fulladás okozta.

Az elhunyt halála ügyében – a közigazgatási hatósági eljárás adatai alapján – 2012. június 8-án rendelték el a nyomozást, mely fokozott ügyészi felügyelet mellett folyik. A nyomozásban az életvédelmi osztály 12 munkatársa vesz részt, a gyanúsítottak elfogásáig 2248 munkaórában 92 tanút hallgattak meg, kilenc szakértőt rendeltek ki, és számos nyomozati cselekményt foganatosítottak. A nyomozást több állampolgári bejelentés segítette – írja közleményében a rendőrség.

A Hajógyári-sziget Dokk Club nevű diszkójában portásként dolgozó gyanúsítottakat a BRFK munkatársai tartózkodási helyeiken fogták el, de további közreműködőket keres a rendőrség.

A Dokk diszkó annak a V. Lászlónak az egyik érdekeltsége, akit a rendőrségi korrupciós botrány során tartóztattak le azzal a gyanúval, hogy megkente a rendőröket. Ennek a vesztegetési botránynak a mellékszálaként indult nyomozást Haraszti Géza halála ügyében. Az erről tartott sajtótájékoztatón az Origo tudósítása szerint Fülöp Valter, a BRFK bűnügyi helyettese azt mondta, hogy a két őrizetbe vett biztonsági őr arra biztosan nem kaphatott utasítást, hogy a vízbe dobják a fiút, tehát a szórakozóhely előzetes letartóztatásban lévő tulajdonosát, V. Lászlót ebben az ügyben biztosan nem hallgatják ki.

Van két másik ügy is, amely hat évre nyúlik vissza: a BRFK pénteken azt közölte, hogy a 2006. február 12-én a Hajógyári-szigetről eltűnt Strehó Gergely és a 2006. június 3-án a Hajógyári-szigetről eltűnt Rajnay Zoltán ügyében szintén tovább folytatja a büntetőeljárást.

Hirdetés
hvg360 Nyusztay Máté 2025. május. 11. 19:30

Most ért be Elon Musk törleszkedése: Trump beszántaná a NASA-t és tálcán kínálná fel a Holdat Kínának

Vártuk, mégsem sejtettük, hogy ennyire drámai lesz, amikor a Trump-Musk-dodzsem ámokfutása eléri az amerikai űrkutatást is. Az egy dolog, hogy megtizedelnék a NASA-t, kukáznák a középtávú holdprogramot, a Nemzetközi Űrállomást, továbbá az egyetlen űrhajót, amit a NASA végre ki tudott izzadni – csakhogy félő, hogy ezzel gyakorlatilag átpasszolják az USA űrbeli dominanciáját Kínának.