2012. július. 02. 15:58 MTI Utolsó frissítés: 2012. július. 02. 15:47 Bűnügy

Előzetesből házi őrizetbe került V. László alkalmazottja

Előzetes letartóztatásból házi őrizetbe helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság hétfői jogerős végzésével V. Istvánt - tette közzé a bíróság a honlapján. Az MTI úgy tudja: a férfi a rendőrtiszteket is érintő korrupciógyanús nyomozás egyik gyanúsítottja és V. László alkalmazottja.

A Fővárosi Törvényszék honlapján közzétett közlemény szerint a kényszerintézkedés augusztus 2-ig tart. A Központi Nyomozó Főügyészség a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélyére való tekintettel indítványozta a gyanúsított házi őrizetének elrendelését.

A bíróság a végzésében rámutatott: "a gyanúsítás szerinti bűncselekmény miatt kiszabható büntetés mértékére tekintettel továbbra is fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, ugyanakkor - a szükségesség és arányosság elvének figyelembevételével - a házi őrizettel is biztosítható a gyanúsított jelenléte az eljárási cselekményeknél”. A bíróság nem látta megalapozottnak azt az ügyészi indítványt, hogy a gyanúsított a bizonyítást megnehezítené vagy veszélyeztetné - tartalmazza a közlemény.

A rendőri vezetőket érintő korrupciós ügyre június elején derült fény; hat embert gyanúsítottak meg, négy vezető beosztású rendőrtisztet és két civilt, valamennyit előzetes letartóztatásba helyezték. Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője arról tájékoztatta hétfőn az MTI-t, hogy valamennyi gyanúsított esetében indítványt tettek az előzetes letartóztatás meghosszabbítására. A kényszerintézkedések ügyében várhatóan a héten dönt a bíróság.

Hirdetés
hvg360 Matalin Dóra 2024. december. 18. 19:30

Mazzag Izabella, az Azahriah-film rendezője: Az a hitvallásom, hogy nem kell mindent érteni, néha elég csak érezni

Elvégezte a Táncművészeti Egyetemet, de tudta, hogy az SZFE-re kell járnia. A Színművészeti átalakítása óta szimbolikus rémálmai vannak. <strong>Falkám című filmje sikere váratlanul érte, azóta állandóan a pszichés betegségről kérdezik. </strong>Szívesen válaszol, mert sok pozitív visszajelzést kap, hogy mennyi embernek segít ezzel. HVG-portré.