Bűnügy MTI 2012. május. 08. 19:08

Felfüggesztett börtönt kaptak a rendőröket megvesztegető sofőrök

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek két embert kedden a Pécsi Ítélőtáblán, mert rendőröket akartak megvesztegetni Somogy megyében. Mindkét ítélet jogerős.

Az egyik ügyben egyről fél évre enyhítették egy 23 éves kaposvári férfinak a két évre felfüggesztett börtönbüntetését, aki idén januárban Kaposváron mobiltelefont használt vezetés közben, és amikor megállították, a letekert ablakon keresztül tízezer forintot akart adni a rendőröknek, hogy hunyjanak szemet a szabálysértése felett.

A járőrök ezt visszautasították, a történteket jelentették elöljárójuknak, az autóst pedig előállították.

A másik ügy 47 éves vádlottjának 1 év 10 hónap, négy évre felfüggesztett börtönbüntetését helybenhagyta a táblabíróság. A férfi tavaly augusztusban Siófokon utas volt egy ittasan vezető ismerőse kocsijában. Megállították őket, a sofőrt megszondáztatták. Az utas kiszállt az autóból, és tízezer forintot ajánlott fel, hogy ismerőse vezetői engedélyét ne vegyék el, az ügyet "más módon intézzék el".

A rendőrök itt sem fogadták el a pénzt, a férfival szemben eljárást indítottak.

Hirdetés