Hamis tanúzás miatt felelhet négy jánoshalmi rendőr
A Kecskeméti Nyomozó Ügyészség hamis tanúzás bűntette miatt eljárást indíthat négy jánoshalmi rendőr ellen, miután áttanulmányozza annak az ügynek az iratait, amelyet a napokban juttat el részére a Szegedi Ítélőtábla.
Dr. Hegedűs István az ítélőtábla bírája ezt akkor jelentette be, amikor ítéletet hirdetett abban a büntetőügyben, amely 2010. május 2-án történt a jánoshalmi rendőrőrsön, ahol megvertek egy férfit, aki virágot szedett az őrs udvarán. K. Kornél rendőrzászlós, mint a büntetőügy egyetlen vádlottja - szemben az elsőfokú tárgyaláson elhangzottakkal - beismerte bűnösségét, azt, hogy elkövette a bűncselekményt.
A büntető tanács elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy ezzel a beismerő vallomással egy esetleges másik jogsértés látszik megvalósulni. Ezért a Szegedi Ítélőtábla megküldi az ügy iratait a már említett nyomozó ügyészségnek azzal, hogy fontolja meg hamis tanúzás bűntette miatt indít-e eljárást azon négy rendőrrel szemben, akik az eljárás során úgy vallottak: nem történt bűncselekmény a jánoshalmi rendőrőrsön.