2012. április. 05. 19:01 MTI Utolsó frissítés: 2012. április. 05. 19:11 Bűnügy

Ollóval szúrta halálra újszülött fiát, tizenegy évet kapott egy kunmadarasi nő

Nem jogerősen tizenegy év fegyházbüntetésre ítélte csütörtökön a Szolnoki Törvényszék azt a kunmadarasi nőt, aki egy ollóval halálra szurkálta, majd a holttestet egy cserépkályhában el akarta égetni.

A vádirat szerint a nő 2010 nyarán - miközben élettársa a börtönbüntetését töltötte - teherbe esett, de ezt környezetében titkolta, a terhességi orvosi vizsgálatokra nem ment el, a gyermek érkezésére nem készült. Múlt év április 19-én hajnali 3 óra után a szülés megindult, a családtagok ekkor még aludtak. A vádlott bezárkózott a kunmadarasi ház fürdőszobájába, vizet engedett a kádba, beleült, és ott szülte meg 2800 gramm súlyú, 45 centiméter hosszúságú, életképes fiúgyermekét.

Miután a köldökzsinórt elvágta, a gyermeket egy ollóval négyszer szívtájékon szúrta. Az újszülöttet és a méhlepényt egy törölközőbe csavarva a hálószoba cserépkályhájába tette, és meggyújtotta a törölközőt. Ekkor ébredt fel a nő élettársa, és értesítette a mentőket. Időközben a vádlott a szülés következtében fellépő vérzéses sokk miatt rosszul lett, és kórházba kellett szállítani.

A bírói tanács elnöke, Jenővári Éva elmondta: a törvényszék enyhítő körülményként értékelte a nő büntetlen előéletét. Súlyosbító tényezőként vette számításba, hogy cselekményét gyermekeinek közvetlen közelében, célirányosan követte el. Az elmeorvosi szakvélemény alátámasztotta a nő beszámíthatóságát.

Emlékeztetett: a 14. életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntette 10-20 évig, minősített esetben életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtható. Ehhez képest a bíróság a tizenegy év fegyházbüntetés kiszabásával és a tíz év közügyektől eltiltással, valamint a gyermekeihez fűződő szülői felügyeleti jog megszüntetésével az alsó határhoz közelítő ítéletet hozott.

Rámutatott: egy hosszú folyamat és súlyos, nehezen kezelhető élethelyzetek sokasága játszott közre abban, hogy az egyébként viszonylag rendezett családi hátterű, egészségügyi szakközépiskolát végzett, azaz tanulatlannak nem nevezhető nő tíz év alatt négy abortuszt és több vetélést megélve, négygyermekes anyaként végezzen az ötödik, nem kívánt terhességből született gyermekével. 

A vezetőszáron a tárgyalóterembe kísért és az ítélethirdetést csendben végighallgató vádlott és védője egyaránt tudomásul vette a bíróság döntését, az ügyész később dönti el, hogy fellebbez-e. A döntésig a vádlott előzetes letartóztatásban marad.

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.