Két évig vette fel halott ismerőse nyugdíját egy salgótarjáni férfi
Börtönbüntetés kiszabását javasolja az ügyészség arra a salgótarjáni férfira, aki ismerőse halála után csaknem két éven át felvette annak nyugdíját. Több mint 3 millió forint kárt okozott az államnak, és kétmilliót a számlavezető banknak. A férfi előzetes letartóztatásban van.
A Salgótarjáni Nyomozó Ügyészség vádirata szerint a 28 éves férfi 2009 decemberétől 2011. szeptember 12-ig 74 tranzakciót végzett a jogellenesen magánál tartott bankkártyával, és 3 millió 342 ezer forint kárt okozott a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnak – mondta Bóna Gyula, a Nógrád Megyei Főügyészség szóvivője.
A vádirat szerint a férfi Salgótarjánban azonos lépcsőházi részben lakott az asszonnyal, akinek elnyerte a bizalmát. A depresszióban szenvedő nő öngyilkossági kísérlete után szóban megállapodtak arról, a vádlott havi 10 ezer forint ellenében látogatja az asszonyt, aki átadta neki az okmányait és a bankkártyáját, hogy a férfi havonta felvegye az ő nyugdíját.
A nő 2009. október 22-e és november 3-a között, pontosan meg nem határozható időpontban meghalt. Haláláról a férfi senkit nem értesített, mint ahogy az előző napokban orvost vagy mentőt sem hívott hozzá.
Mivel az asszony október 22-én letiltotta a bankkártyáját, a vádlott novemberben új kártyát igényelt hamis szerződéssel, és azt hamis meghatalmazással vette át. A férfi a számlavezető banknak további 2,2 millió forintos kárt okozott hitelkeretre és személyi kölcsönre vonatkozó szerződésekkel.
A férfit segítségnyújtás elmulasztásával, közokirattal való visszaéléssel, magánokirat-hamisítással, jelentős értékre folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett, készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel való visszaéléssel, valamint folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett, jelentős kárt okozó csalással vádolja az ügyészség.
2011. szeptember 12-én vették őrizetbe, 14-én helyezték előzetes letartóztatásba. Az ügyészség azt is indítványozta, hogy a bíróság az elsőfokú ítéletig tartsa fenn a vádlott előzetes letartóztatását.
* * * Hogyan egészíthető ki az állami nyugdíj?
A majdani állami nyugdíj szinte biztosan nem lesz elég az aktív korban megszokott életszínvonal fenntartására. Egy megtakarítás azonban megfelelő jövedelemkiegészítést biztosíthat. Ráadásul nyugdíj-előtakarékosság választásával 20% állami támogatás is elérhető. A Bankmonitor nyugdíjmegtakarítás-kalkulátora megmutatja, hogy egy adott összegű havi megtakarítás mekkora nyugdíjkiegészítést jelenthet majd.