Nők próbáltak gyógyszer csempészni Szerbiába, de lebuktak
Csaknem 39 ezer tablettát, valamint körülbelül 300 ampullányi anabolikumot és anabolikus szteroidot találtak egy magyar rendszámú kocsiban a szerb vámosok a horgosi határátkelőnél - közölte a szerb vámigazgatóság szerdán. A csempészáru egy dobozban volt a hátsó ülésen és a sofőr ülése alatt is találtak belőle.
A kocsit egy magyar nő vezette, aki a horgosi határátkelőnél abba a sávba sorolt be, ahol az utasoknak semmilyen bejelenteni valójuk nincs. Ezt a jármű vezetője meg is erősítette, azt mondta, hogy nála és két útitársnőjénél csak személyes holmik vannak.
A nagy mennyiségű, lefoglalt gyógyszerek fajtáját, minőségét és értékét a szerb vámszervek utóbb állapítják majd meg.
Az anabolikus szteroidok olyan szintetikus úton előállított hormonok, amelyek az emberi testben fokozzák a fehérjeszintézist (az aminosavak izomszövetbe történő beépülését). Az anabolikus szteroidok szedése szív- és érrendszeri megbetegedésekhez vezethet, májbetegséget okozhat, agresszív viselkedést válthat ki, ezért tiltó listán szerepelnek. Általában testépítők fogyasztanak ilyen szereket, amelyeket illegálisan szereznek be.
A szerb vámigazgatóság szerdán közleményben számolt be a két nappal ezelőtti esetről. Nemrég a kelebiai határátkelőnél 184 doboz gyógyszert akartak Szerbiába csempészni, amelynek értékét körülbelül 3 ezer euróra becsülték.