2012. február. 01. 12:15 MTI Utolsó frissítés: 2012. február. 01. 14:25 Bűnügy

Előzetesbe került a rendőrök kirablásával próbálkozó férfi

Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte szerdán a Szegedi Városi Bíróság azt a húszéves hódmezővásárhelyi férfit, aki megpróbálta kirabolni a rendőröket hétfőn a hódmezővásárhelyi rendőrkapitányságon.

Kecskés Ákos, a férfi ügyvédje a döntés után azt mondta: védence nem tudta megmondani, milyen oka volt tettének. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy egészséges ember két esetben követhet el hasonló cselekményt: vagy bódult állapotban van, és nem tudja, mit csinál, ezt azonban a jelenlegi adatok kizárják, vagy szándékosan akart börtönbe kerülni.

A cselekmény öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható, hiszen két hivatásában eljáró, egyenruhás rendőrrel szemben a rendőrség épületében kísérelt meg fegyveres rablást - magyarázta az ügyvéd.

Kecskés Ákos szerint az épületasztalos szakmájú fiatal férfi munkanélküli, ennek ellenére rendezett körülmények közt élt édesanyjával és nevelőapjával.

A férfi hétfőn egy airsoft pisztollyal akart értékeket rabolni a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon. A részletes beismerő vallomás során azt állította, hogy pénzt akart szerezni a rendőröktől.

A fiatalember azzal az ürüggyel kéredzkedett be a kapitányság épületébe, hogy az illemhelyet szeretné használni. Amikor kifelé jött, az ügyeletnél álló két egyenruhás rendőrre egy éles fegyvernek látszó tárgyat fogott, majd értékeik átadására szólította fel őket. A rendőrök testi kényszert alkalmaztak, elvették a fegyvernek látszó tárgyat, és megbilincselték a húszéves férfit.

A fegyverről kiderült, hogy egy éles lőfegyverhez tökéletesen hasonlító 6 milliméteres ASG típusú airsoft pisztoly. Az airsoft légfegyverekkel játszott hobbisport, 6 vagy 8 milliméter átmérőjű gömblövedéket lőnek ki.

A fiatalember ellen fegyveresen elkövetett rablás kísérlete miatt indult büntetőeljárás.

Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.