A hódmezővásárhelyi kapitányság ügyeletén próbált meg kirabolni két rendőrt egy férfi hétfő délelőtt. Az egyenruhások lefegyverezték és megbilincselték, az elkövető ellen büntetőeljárás indult – közölte a Csongrád Megyei Rendőrkapitányság szóvivője.
A fiatal férfi azzal az ürüggyel kéredzkedett be a kapitányság épületébe, hogy az illemhelyet szeretné használni – mondta Szenti Szabolcs.
Amikor kifelé jött, az ügyeletnél álló két egyenruhás rendőrre ráfogott egy éles fegyvernek látszó tárgyat, majd az értékeik átadására szólította fel őket. A rendőrök testi kényszert alkalmaztak, elvették a fegyvernek látszó tárgyat és megbilincselték a 20 éves férfit – tette hozzá a százados.
A fiatalember ellen – őrizetbe vétele mellett – fegyveresen elkövetett rablás bűntett kísérlete miatt indult büntetőeljárás.