Bűnügy MTI 2012. január. 27. 15:10

Elítélték a kőszegi posztógyárat lebontó vállalkozókat

Jogerősen bűnösnek mondta ki műemlékrongálás bűntettében a Szombathelyi Törvényszék azokat a vállalkozókat, akik 2008 tavaszán lebontatták az egykori kőszegi posztógyárat Az épület ideiglenes műemlékvédelmi oltalom alatt állt.

A Szombathelyi Törvényszék még hétfőn született jogerős döntésével tulajdonképp helybenhagyta a Szombathelyi Városi Bíróság által megismételt első fokú eljárásban 2011. július 14-én hozott ítéletet, azzal a változtatással, hogy az elsőrendű vádlottra kiszabott pénzbüntetést mellőzte – mondta Tóth András, a Szombathelyi Törvényszék szóvivője pénteken.

Az elsőfokú bíróság ítélete szerint a perbe fogott vállalkozók műemlékrongálást követtek el, amikor 2008. március 19-én egyetlen éjszaka leforgása alatt lebontatták az ideiglenes műemléki védelem alatt álló, hosszabb ideje használatlan, üres és erősen leromlott állagú posztógyári épületet.

hvg.hu archív

A Szombathelyi Városi Bíróság az elsőrendű vádlottra nyolc hónap, a másodrendű vádlottra hat hónap, börtönben letöltendő szabadságvesztés büntetést szabott ki, valamint pénzbüntetésre is ítélte őket, a szabadságvesztés végrehajtását azonban két év próbaidőre felfüggesztette. Három vádlottat pénzbüntetéssel sújtott.

2009-ben a Kőszegi Városi Bíróság nem jogerősen még felmentette a vádlottakat a műemlékrongálás vádja alól, mert úgy látta, hogy az ideiglenes műemléki védelem alatt álló épület nem minősült műemléknek, védettséget álláspontja szerint ugyanis csak miniszteri rendelet adhatott volna.

Az elsőrendű vádlottat viszont bűnösnek mondta ki közokirat-hamisítás miatt, és három hónap szabadságvesztésre ítélte, végrehajtását három évre felfüggesztette.

Az ügyészség fellebbezett, ezután rendelte el a Vas Megyei Bíróság új eljárás lefolytatását, amelyben viszont kimondták a vádlottak bűnösségét, végül ezt hagyta helyben és emelte jogerőre a Szombathelyi Törvényszék.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. május. 10. 20:00

XIV. Leó pápa a felvett nevével is üzen a világnak - de miről voltak híresek az elődei?

Prevost bíboros a XIV. Leó nevet választotta, ezzel pedig egyben utalást is tett arra, hogy mely elődeinek szellemében kívánja kormányozni a katolikus egyházat. A Leó pápák története meglehetősen vegyes, volt köztük nagy egyházreformer pápa, mások a szociális érzékenységükkel tüntettek, de olyan is akadt, aki végérvényes szakadást idézett elő a keresztény közösségben. Volt, aki a hívek harcos védelmével írta be magát a pápaság történetébe, akadt, aki korát meghaladó nézeteket vallott, de olyan is, aki évszázadokkal pörgette volna vissza az idő kerekét, ha teheti, mások pedig ügyesen játszották a hatalmasok játékát egy olyan korban, amikor az egyház feje nem csak spirituális vezető, de világi hatalommal rendelkező uralkodó is volt.