2012. január. 24. 17:59 MTI Utolsó frissítés: 2012. január. 24. 20:31 Bűnügy

Tizenkét évet kapott első fokon a tescós lövöldöző

Tizenkét év fegyházbüntetésre ítélte emberölés kísérlete és lőfegyverrel való visszaélés miatt első fokon a Fővárosi Törvényszék kedden azt a fiatalembert, aki 2010 augusztusában három lövést adott le egy budapesti nagyáruházban, és megsebesített két biztonsági őrt. A bíróság mellékbüntetésként 10 évre eltiltotta a férfit a közügyek gyakorlásától.

Az ítélet szerint 2010. augusztus 19-én este fél nyolc körül a XIII. kerületi Váci úti Tescóban két tolvajt értek tetten az ott dolgozó biztonsági őrök. A férfiakat hátrakísérték az épület biztonsági irodájába, dulakodni kezdtek, majd a vádlott fegyvert rántott és megsebesített két biztonsági őrt.

Az egyik őrt a hasán, a másikat a kezén ért egy lövés. A vádlott kimenekült az eladótérbe, ahol végül sikerült lefegyverezni.

Az ítélet kimondta: a hason lőtt őr élete a véletlenen és a gyors orvosi segítségen múlott, a kezén sérült őr sérülése pedig maradandó. Rögzítette a bíróság azt is, hogy megállapítható a vádlott személyiségzavara, de az nem kóros. Míg a vádlott védője szerint a vádlott ölési szándéka nem állapítható meg, a fegyver dulakodás közben és nem célzottan sült el, a bíróság arra jutott: tisztában volt vele, hogy a lövések eltalálhatnak valakit, továbbá az egyébként hibás fegyvert minden alkalommal kibiztosította, amikor elsütötte.

A fegyverről még a perbeszédek során elhangzott, hogy ahhoz a vádlott ragaszkodott, apjától örökölte. Elhangzott az is, hogy a vádlott apja ezzel a fegyverrel öngyilkos lett, és a vádlott azt nyolc éven át magával hordta, mert így úgy érezte, hogy az apja vele van és védelmezi őt.

A fiatalember beszélt arról, hogy nem lőtt az évek során senkire sem fegyverrel, de volt olyan eset, amikor rátámadtak, ő elővette a fegyvert és ennek hatására támadói megfutamodtak. Többször azt említette, hogy a "nemzetcsótányoktól" akarta megvédeni magát, de pontosan nem fejtette ki, hogy ez alatt a kifejezés alatt kiket ért. A bíró indoklása során külön kitért rá, hogy az őrökkel szemben azonban nem csak fenyegetően mutatta fel a fegyvert a vádlott, hanem lőtt is vele.

A bíró arra is rámutatott, hogy a jogos védelem a fiatalember esetében nem merül fel, mert a dulakodás azt követően alakult ki, hogy elővette a fegyvert, az őrök pedig - épp annak érdekében, hogy ne használhassa - azt el akarták tőle venni.

A vádlott - aki utolsó szó jogán egy irgalomról szóló idézetet olvasott fel - a per keddi tárgyalásán 78 oldalas értekezést olvasott fel. Ebben, mint később a bíró rámutatott, jogszabályi rendelkezéseket sorolt fel, ám a törvényszék megállapítása szerint nem érdemi védekezést terjesztett elő, hanem az ügyészség megfogalmazásait próbálta befolyásolni.

Az utolsó szó jogán a vádlott arról is beszélt: sajnálja a sérülteket, és a mai napig nem tudja megmondani, hogy pontosan mi történt. Ezzel összefüggésben a bíró rámutatott: mivel a fiatalember egy korábbi vallomásában arról beszélt, hogy "a maradék életét lehúzhatja a WC-n", így szavaiból az derül ki, hogy tudatában volt tette súlyával.

Az ítélet nem jogerős, mert a döntést az ügyészség képviselője tudomásul vette ugyan, a vádlott és védője enyhítésért és a minősítés megváltoztatásáért fellebbezett. Az ügy a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.