2012. január. 24. 15:30 MTI Utolsó frissítés: 2012. január. 24. 15:42 Bűnügy

Jogerős az újságírót feljelentő pécsi rendőr pénzbüntetése

Jogerősen helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla kedden egy rendőr 180 ezer forintos pénzbüntetését, aki 2009 júliusában Pécsen az után büntetett meg egy újságírót szabálytalan parkolás miatt, hogy a riporter rendőri irányítás mellett állította le autóját egy baleseti helyszínen.

A táblabíróság Makai Lajos vezette tanácsa megalapozottnak találta az ügyben korábban eljáró Baranya Megyei Bíróság döntését, és a 39 éves rendőrt hivatali visszaélésben mondta ki bűnösnek.

Az újságíró 2009. július 21-én autóval egy közlekedési baleset helyszínére ment tudósítani. Az ott járőrként forgalomirányítást végző volt középiskolai osztálytársa, akivel nem kedvelték egymást, azt mondta neki: a helyszínelés miatt nem hajthat be a forgalom elől elzárt területre. Emiatt szóváltás alakult ki közöttük.

Ezt érzékelve a járőr parancsnoka messziről kiáltott és intett is beosztottjának, hogy engedje be az újságírót, aki, bár a megállást tábla tiltotta, rendőrök irányításával négy-öt percre leparkolhatott a helyszínen. A járőr ennek ellenére feljelentette őt biztonsági öv használatának elmulasztása, rendőri jelzés figyelmen kívül hagyása és tilosban várakozás miatt.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. március. 04. 19:59

„Ez egy másfajta rémálom” – gyökeresen megváltoztatták a drónok az ukrajnai harcokat, és ez esélyt adhat Zelenszkijnek

Sokkal komolyabb szerepet játszanak már a drónok az orosz-ukrán háborúban, mint az invázió megindulásakor, ukrán tisztviselők becslése szerint már dróncsapások okozzák a halálesetek és a sebesülések 70 százalékát a fronton. Ezek egy része barkácseszköz, vagyis sima hobbidrónokat szerelnek fel robbanószerekkel, ami így sokkal olcsóbb is, mint a hagyományos harci eszközök, melyek szállítását Donald Trump leállította. De a drónhadviselést az oroszok is folyamatosan fejlesztik, és a számbeli fölény itt is az övék.