Hat év fegyházat kapott a körmendi sorházgyújtogató
Jogerősen hat év fegyházbüntetésre ítélte csütörtökön a Győri Ítélőtábla azt a férfit, aki dühében gyújtogatott 2010 augusztusában egy körmendi sorházban.
A vádlott, Németh Károly a tárgyaláson azt mondta, megbánta, amit tett, a legrosszabb megoldást választotta, amikor így akart leszámolni szomszédjaival. Megemlítette ugyanakkor: beköltözése óta zaklatták őt a házban lakók. A vádlott ügyvédje megjegyezte, a tűzeset idején is nyomozott a rendőrség a férfi lakásába történt betörés miatt, amelynek kapcsán felvetődött: esetleg valamelyik szomszéd volt az elkövető.
A férfit - az első fokon eljáró Vas Megyei Bíróság döntését helybenhagyva - különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés kísérlete és közveszély okozása miatt mondta ki bűnösnek a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla. A tárgyaláson elhangzott: a vádlott abban a reményben gyújtotta fel az ő otthonául is szolgáló körmendi sorházat, hogy így megöli a szomszédjában élő haragosait.
A lángokat a lakók észlelték, a tüzet eloltották, és az elkövetőt, valamint a korábban vele italozó embert kivitték a lakásából. Az elsőfokú ítélettel szemben a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, az ügyész a döntés helybenhagyását kérte. Kovács Tamás bíró az ítélet kihirdetésekor megjegyezte: csak a szerencsén múlott, hogy nem következett be "országos hírű tragédia". Ugyanakkor - tette hozzá - a körülményekre való tekintettel az első fokon kiszabott ítélet nem aránytalan, annak enyhítésére pedig nem láttak módot a másodfokú eljárásban.