2011. december. 05. 21:55 MTI Utolsó frissítés: 2011. december. 05. 21:50 Bűnügy

Eltűnt pár Szolnokon: előzetesbe került az egyik gyanúsított

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság hétfőn azt a férfit, akit a szolnoki házaspár novemberi eltűnésével kapcsolatban múlt pénteken fogtak el.

A férfit emberöléssel gyanúsítják - nyilatkozta a Magyar Televízió Híradójának a férfi ügyvédje, aki azt is mondta, hogy fellebbeznek az előzetes letartóztatás miatt. Tasi Judit szerint nem tudni, milyen bizonyítékok lehetnek, "a hatályos jogszabály nem teszi lehetővé, hogy a védelem a nyomozóhatóság rendelkezésére álló bizonyítékokat megismerhesse".

Az ügyvéd megerősítette: a hétfőn előzetes letartóztatásba helyezett férfi rokoni kapcsolatban áll Mészáros Tiborral, aki ellen - és egy társával szemben - európai elfogatóparancsot adtak ki a házaspár eltűnése ügyében.

A két férfit a kétmillió forintos nyomravezetői díj ellenére sem fogták még el.

A 60 éves Baunok István és 61 éves felesége november 17-én tűnt el a szolnoki Kertész úton álló házukból, két személyautójukkal együtt, azóta nem adtak életjelet magukról. A rendőrség eddigi adatai szerint feltehetően a 36 éves, nagytarcsai Herczku Szabolcs és az ugyancsak 36 éves, újszászi Mészáros Tibor János rabolta el a házaspárt.

Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. május. 08. 10:05

„Ez egy lepkefing” – mondta Gulyás Gergely a hangfelvételre, amelyen a békementalitás végéről beszél a honvédelmi miniszter – kormányinfó élőben

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke csütörtökön reggel tett közzé egy hangfelvételt, amelyen állítása szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter arról beszél: szakítanak a békementalitással és készülnek a háború felé vezető út nulladik fázisára. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint ez az ügy „egy lepkefing”, nevetséges ezzel foglalkozni. Úgy véli, az áram és a gáz ára két-két és félszeresére emelkedne, ha megvalósulnak az Európai Bizottság tervei, ezért Magyarország mindent meg fog tenni a brüsszeli tervek ellen, ehhez szövetségeseket keres az unióban. A miniszter szerint nálunk nem fordulhat elő, ami Romániában, így a Magyar Péter elindulhat a választáson. A drogériákban is bevezetik az árrésstopot.