Áramütés Dabroncon: megszüntették a nyomozást
A munkálatokat közvetlenül irányító vezető gondatlansága miatt történt a három ember halálát okozó áramütés Dabroncon 2011 szeptemberében. A bűncselekménnyel gyanúsítható férfi is a halottak között van, így a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya megszüntette hétfőn az ügyben indított eljárást.
A Veszprém megyei Dabroncon két ember meghalt, négyen pedig megsérültek, amikor munka közben 20 ezer voltos áramütés érte őket. A településen épülő ipari csarnok építkezésén egy fémvázas állványt akartak az épület homlokzata elé tolni, de az hozzáért a fölötte csaknem nyolcméteres magasságban húzódó, 20 ezer voltos vezetékhez. A baleset legsúlyosabb sérültjét a helyszínen újraélesztették, de később a szombathelyi kórházban meghalt.
A halálos munkabaleset ügyében a Veszprém Megyei Kormányhivatal munkavédelmi és munkaügyi szakigazgatási szerve is vizsgálatot indított.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság több ember halálát okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított nyomozást, az ügyet a hatóság közlése szerint hétfőn lezárták.
A rendőrségi és a munkavédelmi eljárás szerint a három ember halálát okozó áramütés a munkát közvetlenül irányító vezető gondatlansága miatt következett be. A bűncselekménnyel gyanúsítható vezető maga is az áramütés áldozata lett, így a büntetőeljárást megszüntették.