2012. január. 27. 12:51 MTI Utolsó frissítés: 2012. január. 27. 17:50 Baleset

Beszakadt a jég két gyerek alatt Berekfürdőn

Beszakadt egy mesterséges tó jege két gyerek alatt pénteken Berekfürdőn – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

A helyi Arany János utca és Móricz Zsigmond utca sarkánál lévő tó jegére a tanítás után hét berekfürdői kisdiák ment csúszkálni, a fiúk alatt azonban megrepedt a vékony jégréteg. Többségüknek sikerült időben kijutniuk a partra, egy 10 éves kisfiú alatt azonban beszakadt a jég, s a vízbe esett. Miután a segítségére siető 12 éves társa is így járt, a többiek azonnal segítséget hívtak - tájékoztatott Pásztorné Kovács Ágnes.

A veszélyhelyzetet látva egy szolgálaton kívüli polgárőr, Márkus László, illetve egy egyetemista fiatalember sietett a bajba jutott gyerekek segítségére, akiket végül - az MTI információ szerint egy rudat használva - sikeresen kimentettek.

Az átfázott, lehűlt, de sértetlen diákokat a mentők a karcagi kórházba szállították. A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit – tette hozzá a sajtószóvivő, jelezve, hogy a nap folyamán Hatala József altábornagy, országos rendőrfőkapitány levélben köszönte meg az Országos Polgárőr Szövetség elnökének, Túros Andrásnak berekfürdői kollégája helytállását.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.