Rosszul lett egy buszvezető Budapesten a III. kerületben.
A 160-as számú busz sofőrje rosszul lett és nekihajtott két személyautónak, majd 30 méteren tolta maga előtt azokat, amíg a busz motorja le nem állt. A buszvezető feltehetően rosszul lett vezetés közben, akit a kiérkező mentők kórházba szállítottak. A buszon utazók közül nem sérült meg senki.
Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.