2016. szeptember. 19. 21:29 MTI Utolsó frissítés: 2016. szeptember. 19. 21:30 Instant tudomány

Kétezer éves emberi csontvázat találtak egy híres hajótörés helyszínén

Egy római hajó süllyedt el az időszámítás kezdete körül Antiküthéra szigeténél. A korabeli hajótörött maradványait DNS-elemzéssel vizsgálják.

Kétezer éves csontvázat fedeztek fel régészek Antiküthéra szigeténél, ahol 2000 évvel ezelőtt elsüllyedt egy római hajó - adta hírül hétfőn a Nature című brit tudományos folyóirat.

Ebben a híres hajóroncsban találták meg 1900-ban a titokzatos antiküthérai szerkezetet, a legrégebbi "csillagászati számológépet". Az időszámításunk előtti 1. században épült kereskedelmi hajó roncsait azóta többször is átkutatták, és jelenleg is folyik egy újabb expedíció.

A jó állapotban megmaradt csontokra augusztus 31-én bukkantak rá. A régészek találtak egy koponyadarabot, három fogat, két karcsontot, több bordát és két combcsontot, amelyek feltehetően egyazon emberhez tartoznak.

"El vagyunk ragadtatva" - mondta Brendan Foley, a massachusettsi Woods Hole-i Óceánkutató Intézet (WHOI) tengeri régésze. 

Az első vizsgálat alapján úgy tűnik, hogy a csontok egy fiatalemberéi - mondta Hannes Schroeder, a koppenhágai Természettudományi Múzeum DNS-elemző szakembere. 

A kutatók DNS-mintákat akarnak venni a csontokból, hogy többet is megtudhassanak a férfiról. Hannes Schroeder szerint a görög hatóságok engedélyét várják, hogy megkezdhessék az elemzéseket.

Ha sikerül a DNS-elemzést elvégezni, ez lesz az első alkalom, amikor egy ókori hajótörésben elhunyt ember DNS-ét vizsgálják. A holttesteket ugyanis a hullámok rendszerint messze sodorják, és a halak martalékává válnak. Az 1970-es években már találtak csontokat a hajótörés helyszínén, de akkor nem végeztek DNS-vizsgálatot.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.