2015. október. 05. 17:39 MTI Utolsó frissítés: 2015. október. 05. 17:42 Instant tudomány

Égetett kövekkel termelhettek gőzt a Skóciában feltárt ősszaunában

Rituális célokra emelt szaunaként vagy gőzfürdőként működhetett az a különleges bronzkori épület, amelynek maradványait több másik, nagyjából az i.e. 4000 és 1000 közötti időszakból való épülettel együtt tárták fel a skóciai Orkney-szigeteken.

A régészek több mint harminc épület romjait, továbbá szemétdombokat és temetőket tártak fel a Westray-szigeten lévő Links of Noltland nevű lelőhely környékén.

A területen évek óta folynak ásatások, de a szakemberek szerint a közelmúltban felfedezett és lenyűgözően jó állapotban fennmaradt, ritka bronzkori épület az egyik legizgalmasabb lelet, amelyet eddig feltártak. A szakértők úgy vélik, hogy az épületnek speciális funkciója lehetett és bizonyos csoportok használhatták például átmeneti rítusok vagy spirituális ceremóniák helyszínéül.

A régészek szerint az is lehet, hogy az épületet gőzkamraként vagy szaunaként használták gyógyuláshoz, tisztítókúrához, vagy olyan hely volt, amelybe a nők szülni, a betegek és idősek meghalni jártak, vagy ahol a temetés előtt álló testeket tárolták – olvasható a szervezet honlapján.

Az előzetes elemzések szerint az épülethez tűzhely, víztartály és egy halom égetett kő tartozhatott. Kísérletekre és a középkori ír irodalomra támaszkodva a szakértők arra jutottak, hogy a köveket először felmelegítették a tűzhelyen, majd a vízbe helyezve őket rengeteg gőzt termeltek.

A forró vizet ezután nagy mennyiségű étel megfőzésére, vagy fürdőzésre, főzetek készítésére, szövetek kezelésére használhatták.

A több ezer éven át érintetlenül heverő leletek természetes eróziónak köszönhetően kezdtek felszínre kerülni. A területet most óvatosan feltöltik, hogy megóvják a zord tél hatásaitól, és várhatóan 2016 tavaszán folytatják a munkálatokat.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.