Okostej, ami jelzi ha lejárt, csoki ami nem olvad meg nagy hőségben sem. Extra kényelmes ételek. Intelligens csomagolások, öntisztító evőeszközök. Nanoforradalom a gasztronómiában. De vajon mindez mennyire egészséges?
A nanotechnológia által napjainkra már elérhetővé vált, hogy a molekulák szintjén lehessen alakítani az anyagon. A technológia rendkívül apró méretű eszközökkel dolgozik: egy nanométer egészen pontosan a méter egymilliárdod része, ami nagyjából a molekulák, az atomok méretének felel meg. Ezek a mesterséges nanorészecskék, kis méretüknél fogva, a kémiai reakciók szintjén olyan kapcsolódásra is képesek lehetnek, melyekre természetes állapotukban nem lenne lehetőség.
Ez az ételek tekintetében azt jelenti, hogy lassan tetszőlegesen kiiktathatóvá fognak válni a fogyasztás szempontjából nem kívánatos tulajdonságok. Egy nanocsoki nem olvadna meg többé hőségben sem, a fagyi nem válna kásássá a mélyhűtőben, a rántott szelet, vagy a sültkrumpli sem úszna többet zsírban.
Persze az ételeket nanotechnológiával tovább is lehetséges tuningolni: az okostej pirossá válna, ha lejárna a szavatossága, a borok esetében elég lenne a vásárlás után, utólag eldönteni, hogy fehéret akarunk-e inni, avagy vöröset.
A „programozható” termékek lassan valósággá válnak: a Kraft Foods ételipari óriás már dolgozik az „okos-üdítőjén”, melynél a vásárló utólag (a gyártó által forgalmazott készülékben), mikrózással „választhatja ki”, hogy milyen ízű legyen a termék.
Nemsokára jönnek az intelligens tejeszacskók
A nanotechnológia az ételek védőborításán is kezdi otthagyni a nyomát. Az „okosítás” mértékétől függően, nagyjából három kategóriába lehet osztani az azt felhasználó csomagolásokat.
Az első kategóriába azon továbbfejlesztett pakkok tartoznak, melyekben a nanorészecskék szerepe egyelőre még csak a tároló anyagának a megerősítése, illetve szigetelő tulajdonságainak javítása. Ebből a célból már manapság is használnak agyagmolekulákat, a műanyagalapú csomagolások hatékonyságának javítására. Ez például a műanyagflakonos sörök szénsavasságának megőrzése szempontjából egy kulcsfontosságú újítás, hiszen a világ egyik legnépszerűbb itala így sokkal tovább tudja megőrizni szénsavtartalmát, valamint karakteres ízét.
A második kategória az aktív csomagolásoké: ezekben a nanorészecskék közvetlen reakcióba lépnek az étellel, az elsődleges cél az állag megőrzése. Nanoméretű ezüstrészecskék alkalmazásával például sokkal hatékonyabban lehet sterilen tartani az ételt, a részecskék antibakteriális tulajdonságai miatt.
A harmadik csoportot az intelligens borítások alkotják: ezek a burkok már aktívan monitorozzák a bennük tárolt ételt, érzékelik például az esetlegesen létrejövő bomlástermékeket, gázokat, s azok alapján jeleznek a tulajdonosnak, hogy az adott termék fogyasztható-e még. Ezen kívül, a csomagolás alkalomadtán már ma is magában foglalhat egy szén nanocsövekből felépülő, passzív, RFID-chiphez hasonló nyomtatott „vonalkódot”, mellyel a termék útja egészen a gyártósortól a pénztárgépig követhető.
A nanotechnológia persze az ételeken és a csomagolásokon kívül máshol is előfordulhat a konyhában: több főzéshez használt edény is rendelkezik már manapság is olyan zsírtaszító bevonattal, melyet valószínűleg nanotechnológiai eljárások segítségével hoztak létre. A jövőben viszont valószínűleg meg fognak jelenni a konyhában az intelligens, öntisztító felületek is.
Mindez mennyire egészséges?
A nanotechnológia hívei szerint, az ily módon megpiszkált ételek sokkal egészségesebbek is lehetnek a hagyományos társaiknál, hiszen az eljárással csökkentet só- vagy zsírtartalmú ételek tucatjai állíthatók elő. Ezen kívül a nanoételekben sokan a világ élelmezési gondjainak a megoldását látják.
Azonban a nanorészecskék hosszú távú hatásai az emberi szervezetre még nem teljesen ismertek, az élelmiszergyártók pedig nem valami beszédesek a témát illetően. 2013-ban egy amerikai non-profit szervezet, az "As You Sow" (ami magyarul annyit tesz, hogy "Ki mit vet"), vizsgálata keretében 2500 élelmiszermárkát keresett fel meg, a nanotechnológiai módszerek alkalmazásáról érdeklődve. A megkeresett gyártók közül összesen mindössze 26, azaz huszonhat(!) válaszolt, azaz 2474 cég egyszerűen ignorálta a kérdéseket.
A nanotechnológiában használatos kisméretű részecskék azonban a legtöbbször kisebbek annál, mint amekkorákkal az emberi szervezet találkozni szokott, így félő, hogy a nanorészecskék egy része esetleg olyan helyre is eljuthat az emberi testben, ahová nem szánták őket. Egyes esetekben ezek a részecskék fel is gyűlhetnek, komolyabb egészségügyi problémákat okozva.
Mark Wellandnak, a cambridge-i egyetem professzorának, például volt alkalma megfigyelni, hogy a nanoméretű szénrészecskék hogyan hatolnak be az emberi DNS-be. A kutató arra is felhívta a figyelmet, hogy ezek a részecskék zavarhatják a sejt természetes működését, illetve egyes esetekben pedig heves immunreakciót válthatnak ki.
Létezik szabályzás?
A nanoételek gyártásával és forgalmazásával kapcsolatban nincsen még kialakult gyakorlat. Az Európai Unió területén, elméletileg kötelező lenne jelezni a termékeken a különböző adalékanyagok, köztük a nanoanyagok jelenlétét is. Ez azonban a gyakorlatban csak az újonnan forgalomba hozott éltelek esetén kötelező, visszamenőleg ezzel már nemigen szoktak törődni.
A nanoételek olyannyira kezdenek elterjedni, hogy nem kerülhették el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági hivatal munkatársainak figyelmét sem. A NÉBIH tavaly márciusban tett közzé a témában egy tájékoztatót. Ebben azt írják, hogy egyelőre "nincs tudomásuk" arról, hogy Magyarországon bármilyen nanotechnológiai megoldást használó ételt forgalmaznának. Persze ez nem jelenti azt, hogy itthon ne lehetne ilyen élelmiszerekhez hozzájutni: az internetről ma is bárki rendelhet különböző nanorészecskéket tartalmazó ételeket.
Könnyen lehet azonban, hogy már régóta napi szinten eszünk nanoételeket, csak éppenséggel nem tudunk róla.
