Instant tudomány hvg.hu 2014. december. 04. 12:21

Nézze élőben: hamarosan fellövik az Orion űrhajót

A mostani fellövés a Marsra való eljutásunkhoz használt űrhajó első próbaútja lesz. Nem megy még messzire, de így is sok minden kiderül majd arról, jól működik-e.

Magyar idő szerint 13:04-kor indult volna el Cape Canaveral 37b jelű kilövőpadjáról az Orion űrhajó, de a fellövést az időjárás miatt elhalasztották, az űrkapszula végül pénteken délután indult el. A személyzet nélkül kísérleti útjára induló egység a tervek szerint 5800 km-re távolodik majd el a Földről, a szakemberek az innen történő visszaengedéssel már jól szimulálni tudják a később a Mars felől érkező űrhajó biztonságos visszatérését. A kísérleti repülésnél persze az űrhajó teljes működését figyelik majd, nagy kérdés a hajtóművek és a létfenntartó rendszer mellett az is, hogy az öt méter átmérőjű űrkapszula hővédő burkolata jól bírja-e a kiképzést.

A 21,2 tonnás Orion űrhajó már most, első próbaútján is visz fel neveket, köztük 25 ezer magyarét is. A tervek szerint a későbbi próbák, valamint a néhány év múlva esedékes, még szintén ember nélküli, de már a Marsig tartó út során is “el lehet majd jutni” ilyen formában a vörös bolygóra.

Hogy a Föld–Mars távolság milyen nagy is valójában, azt ide kattintva érezheti át.

Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.