Huszonöt évvel ezelőtt, 1989. augusztus 19-én pár órára „eltűnt a vasfüggöny” Kelet és Nyugat között. A debreceni MDF-es, Mészáros Ferenc ötletéből megszervezett Páneurópai piknik legapróbb részleteit, az NDK-s menekültek Nyugatra szökését szinte percről percre ismerjük, de a háttérben zajló folyamatok feltárásához még idő kell: alighanem még túl közel vagyunk az eseményekhez.
Történelmet írtak, akik részt vettek 1989 egyik világpolitikai jelentőségű eseményének, a Páneurópai pikniknek a szervezésében, amiről még a korabeli új-zélandi tévé is a helyszínről tudósított (a magyar állami tévé azonban nem). Minderre az egyik szervező, Nagy László emlékszik vissza, a neten is olvasható terjedelmes beszámolójában.
Bár Nagy felidézi a szervezés legapróbb részleteit, mégsem tud teljes képet adni, és ő maga is hiányolja például a világpolitikai hátteret, az események valódi mozgatórugóit. Így a korabeli magyar állami és állampárti vezetés tényleges szándékait sem ismerhetjük pontosan, jóllehet Pozsgay Imre – akkori államminiszter, az MSZMP elnökségi tagja – „piknik-fővédnök” pozitív és ösztönző szerepét minden beszámoló kiemeli, ahogy Habsburg Ottóét is, aki az esemény „nyugati” fővédnöke volt.
Németh Miklós máig adagolja az információkat
A bizonytalanság miatt maradt mind a mai napig terepe Németh Miklós volt miniszterelnöknek, aki apránként adagolja az információkat a jelenkortörténet egyik legfontosabb évéről. És hát Németh többek között a Nyugaton sztárolt, a vasfüggönyt Alois Mock osztrák külügyminiszterrel együtt már 1989 júniusában átvágó Horn Gyula akkori magyar külügyminiszter szerepét is igyekezett idén pár „tüskével” kiegészíteni. Szerinte ugyanis Horn „az utolsó pillanatig ellenezte” a határnyitást.
Márpedig Németh sokat tud: ő tárgyalt a szovjet csapatok kivonásáról már hónapokkal azelőtt, hogy Orbán Viktor ezt a Hősök terén követelte volna. Márciusban ugyanis Moszkvában járt, és a csapatkivonás mellett a paksi bővítésről, illetve a ma négyes metróként ismert, de akkor még Rákospalotáig tervezett metróról, a DBR-ről (ez a Dél-Buda-Rákospalota vonal rövidítése) tárgyalt Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkárral. Erről is szól a Rainer M. János és Baráth Magdolna szerkesztette dokumentumkötet (Gorbacsov tárgyalásai magyar vezetőkkel). Májusban pedig maga Gorbacsov értesítette Némethet – Ripp Zoltán történész idézi fel ezt a Rendszerváltás Magyarországon 1989-1990 című könyvében –, hogy Moszkva az összes szovjet csapat kivonásáról is kész tárgyalni. (Egy hónap múlva követelte ezt Orbán Viktor.)
Gorbacsovnak nem volt fenntartása
Nagy László is hallott arról, „hogy Németh Miklós 1989 tavaszán ’virágnyelven’ Moszkvában Gorbacsovval megbeszélte a tervezett magyarországi változásokat”. Ez azonban inkább csak utólagos okoskodásnak tűnik, hiszen Németh - és később Nyers Rezső - 1989-ben arról tárgyalt Gorbacsovval, hogy Moszkva nem avatkozik be a kelet-európai szövetségeseinek belügyeibe, azaz nincs már érvényben a Brezsnyev-doktrína.
A már említett dokumentumkötet tanúsága szerint Gorbacsov és Németh sem láthatta azonban előre 1989 tavaszán, hogy mi fog történni az év folyamán, illetve 1990-ben. Gorbacsov a magyar vezetőkkel tárgyalva például a pluralizmust és a demokráciát az egypártrendszer keretei között is tervezgette ekkor, de Némethnek megerősítette márciusban: „nincs fenntartásuk azzal szemben, ha más országok más úton keresik a megoldást”.
Ezután a keleti blokk, a szovjet szatellitállamokban működő rendszerek összeomlása feltartóztathatatlannak bizonyult. A folyamatban játszott kulcsszerepet a Páneurópai piknik is. Ez a magyarok számára egyáltalán nem jelentett nagy újdonságot, hiszen már világútlevéllel utazhattak Nyugatra 1988-tól. A kommunista kelet-német rezsim, az NDK lakói viszont még nem. Ők mindazonáltal jöhettek Magyarországra, innen pedig a nyári vakációról sok ezren nem tértek haza.
Erdélyi menekültek miatt került harapófogóba a magyar vezetés
1989 nyarán már annyi kelet-német menekült volt Magyarországon, hogy kezelhetetlenné kezdett válni a helyzet. Magyarország abban az évben csatlakozott az ENSZ menekültügyi egyezményéhez, így kínos helyzetbe került. A menekültkérdés eredetileg a keleti határon vált súlyossá 1988-ban: Erdélyből, Romániából egyre több magyar szökött át a Ceausescu-rezsim elől, helyzetük rendezése miatt volt fontos a formálódó ellenzék és az állami-állampárti vezetés számára is az ENSZ-egyezmény.
A csatlakozás azonban az NDK-s menekültek esetében konfliktust okozott, mert a Kelet-Berlinnel kötött korábbi államközi megállapodás szerint vissza kellett volna toloncolni az ide érkezetteket. Ám az ENSZ menekültügyi konvenciójához csatlakozva (bár ezt a lépést akkor még nem hirdették ki nálunk, így 1989 nyarán még nem voltak menekülttáborok itthon, ezért látta el az NDK-sokat például a Máltai Szeretetszolgálat) Magyarország a menekültkérelmet beadókat nem küldhette volna vissza, ha azokat hazájukban bármilyen megtorlás fenyegeti.
Márpedig a keletnémet rezsim Erich Honecker kommunista pártvezér idején véres és brutális módon kezelte a saját lakosságát. A berlini falnál tűzparancs volt érvényben gyermekek és nők lelövésére is.
„A szabad világ egy könnyed sétával elérhető”
Tóth Imre, a Soproni Múzeum igazgatója így idézi fel az 1989 nyarán zajló eseményeket: a kelet-német menekültek reményeit főleg „az táplálta, hogy 1989. május 2-án megkezdődött a vasfüggöny lebontása az osztrák-magyar határon. A tény hatására széltében hosszában terjedtek olyan téves információk, melyek szerint Ausztria és a szabad világ egy könnyed sétával elérhető a menekülők számára”. A soproni történész hozzáteszi: ám a magyar szervek továbbra is feltartóztatták a határsértőket, sőt bevezették a „mélységi” ellenőrzést, amellyel lehetséges menekülőket fordítottak vissza a tágabb határtérségből is.
Közben Ripp szerint a világpolitika szereplői is aktivizálódtak. Helmut Kohl német kancellár és Mihail Gorbacsov júniusban három napig tárgyalt Bonnban, ennek eredménye pedig nemcsak a német-szovjet közeledés volt, hanem az is, hogy kimondták: „az egyes államok polgárai szabadon választják meg, milyen politikai rendszerben kívánnak élni”. Ez nem konkrétan a német menekültekre vonatkozott, hanem az általános jellegű, az államok integritására és biztonságára vonatkozó nyugatnémet-szovjet közös nyilatkozatban szerepelt.
Kapóra jött Mészáros ötlete?
Németh és Horn ezért is, na meg azért, mert Gorbacsov helyzetére, a Szovjetunióban erősödő konzervatív nyomásra tekintettel kellett lenniük, nagyon óvatos volt. Talán ekkor jöhetett kapóra egy ötlet, amely Debrecenben vetődött fel. Nagy László szerint a Páneurópai piknik az MDF-es Mészáros Ferenc gondolata volt. Június 20-án, a Habsburg Ottó debreceni előadása utáni vacsorán „Habsburg Károllyal (Habsburg Ottó legidősebb fiával - a szerk.) arról beszélgettek, hogy minden kedvező kilátás ellenére még háborítatlanul áll a berlini fal, valamint a vasfüggöny a ’belnémet’ határon és Csehszlovákia nyugati határán is. Mészáros Ferenc úgy vélte, hogy beszélgetésüket Magyarország ausztriai határán kellene folytatni, ahol a tényleges határvonalon tüzet rakva, szalonnát sütnének egy piknik keretében úgy, hogy a vendégek egy része Ausztriában, a másik része Magyarországon ül.”
Tíz nappal később, június 30-án a debreceni MDF elnökségi ülésén Mészáros felvetette tervét. Csatlakozott hozzá Filep Mária is. Védnököknek Pozsgay Imrét és Habsburg Ottót javasolták. Nagy szerint „Pozsgay Imre azonnal tetszését nyilvánította ki a tervvel kapcsolatban, és július 10-én már telefonon egyeztettek Habsburg Ottóval is.” Ezután próbálták felvenni a kapcsolatot a határ menti MDF-esekkel: először Kőszegre írtak, de nem kaptak választ. Végül a soproni Magas Lászlónak címzett levél „ért célba”. Az ottani MDF azonnal összehívta a tagságát, s mivel jól működött a Soproni Ellenzéki Kerekasztal, az SZDSZ-szel, a Fidesszel és a kisgazdákkal együtt kezdték a helyi szervezést.
Felvetődik a határnyitás gondolata
Augusztus 1-én a határőrséggel együtt kiválasztották a rendezvény helyét, Sopronpuszta mellett. Augusztus 10-én szemlét tartottak a rendezők és a hatóságok. Nagy szerint ekkor vetődött fel „a gondolat, hogy az osztrák vendégek részvételének elősegítése érdekében legyen a közelben ideiglenes határnyitás”, ami „az eredeti koncepciónak nem volt része”.
A határőrség vezetőivel egyeztetve megszületett az engedély a magyar oldalon. A kiválasztott helyen, a régi pozsonyi országúton augusztus 19-én 15ttől 18 óráig ideiglenesen megnyílhatott a magyar határ. Ausztriában viszont nem volt kapcsolatuk a szervezőknek, s csak a már meghirdetett határnyitás előtt nyolc nappal találtak rá a burgenlandi Szentmargitbánya polgármesterére, Andreas Wahára, aki segített a „túloldali ügyintézésben”. Így is csak telefonon kapott, szóbeli engedély alapján nyitották ki a határt az osztrák vámőrök, mert az írásos parancs 19-én még nem érkezett meg – mondta utóbb Nagy.
Az osztrák és magyar határőrizeti szervek egyezsége szerint a határt csak a szervezők által leadott listán szereplő magyar és osztrák személyek léphették volna át – írja Nagy. Közben azonban zajlott a piknik reklámozása: külföldi követségek, nyugati tévék érkeztek a szervezőket interjúvolni. A Szabad Európa Rádió is beszámolt a szervezésről. És a hír nem csak hivatalos csatornákon terjedt. Ekkor már Sopronban tartózkodott sok NDK-s, akikről állítólag a szervezők nem, vagy legalábbis nem sokat tudtak.
A hivatalos sajtótájékoztató augusztus 19-én délután kettőkor kezdődött, s el is húzódott, így a delegáció csak késve ért Sopronból a határra. Ott viszont már a nyitás előtt három perccel, 14:57-kor áttörtek a kelet-németek a határon. Az újságírókat szállító autóbusz 15.30-15.40 körül ért a régi országúthoz, de a helyszínt nem nagyon tudták megközelíteni, mert az osztrák oldalon és a magyar „kukoricásból” is özönlött a tömeg. Egyikre sem számítottak a szervezők, illetve a határőrök. Burgenlandban a határnyitás keltette fel az ott élők érdeklődését, a magyar oldalon viszont az NDK-s menekültek törtek elő a kukoricásból.
A helyszínen Bella Árpád alezredes, az ideiglenes határátkelő parancsnoka tartózkodott, és csak az ő lélekjelenlétén múlott, hogy nem lelőtt áldozatokról ír ma a sajtó, hanem boldogan Nyugatra szökő több száz keletnémetről. Nem kizárt persze, hogy – tudatosan vagy sem – a hatóságok is hozzájárultak az esemény ilyetén alakulásához.
Teszt volt?
Visszatekintve a 25 évvel ezelőtti eseményre, elképzelhető, hogy a magyar vezetés tesztelni próbálta a nemzetközi reakciókat. Talán Gorbacsov miatt sem kezdhették el nyíltan kiengedni az NDK-sokat, viszont egy „mesterségesen” vagy éppen „spontán módon” előidézett tumultus kapóra jöhetett arra, hogy Budapest levédje magát az esetleges nemzetközi (kelet-európai szocialista országokból érkező) vádak esetén, és utólag „véletlennek” tüntesse fel a pikniken átszökött NDK-sokat.
Az exlex helyzetből tehát exlex megoldásokkal próbáltak kitörni, végül is sikeresen. Bár a következő napokban a nyugati határ őrizetét még megerősítették, így az NDK-polgárok átmenetileg megint ritkábban jutottak át Nyugatra.
Titkos magyar-nyugatnémet tárgyalások
Ám augusztus 25-én Helmut Kohl német kancellár és külügyminisztere, Hans-Dietrich Genscher titkos tárgyalásokat folytatott Németh Miklóssal és Horn Gyula magyar külügyminiszterrel a gymnichi kastélyban. Ripp szerint ezután Kohl még Gorbacsovval is egyeztetett, aki dodonai választ adott: „a magyarok jó emberek”, amiből Kohl arra következtetett, hogy a magyarok Moszkva áldásával fogják kiengedni az NDK-sokat. Horn Gyula augusztus 31-én még Kelet-Berlinben próbált tárgyalni. Az ottani vezetés tiltakozott ugyan, de nem sokat számított ez akkor Ripp szerint (itt csupán feltételezhetjük Gorbacsov informális, magyarokat támogató szerepét, ami nyilvánvalóan erősebb érv lehetett).
Végül is Horn Gyula szeptember 10-én A Hét című tévéműsorban jelentette be, hogy Magyarország lehetővé teszi a keletnémet állampolgárok távozását. „Az intézkedés szeptember 11-én 0 órakor lépett érvénybe” – írja Ripp, aki hozzáteszi: „A bejelentés elindította a lavinát: megindult a menekültáradat az osztrák határon át, három nap alatt mintegy 12 ezren távoztak. Hamarosan Lengyelország és Csehszlovákia is követte a magyar példát: különvonatok vitték a menekülteket az NSZK-ba. Az év végéig összesen mintegy 345 ezer NDK állampolgár távozott. A keletnémet rezsimen gyógyíthatatlan sebet ejtettek, arra azonban kevesen gondolhattak, hogy egy esztendő sem telik el, és a két német állam egyesül.”
Angela Merkel német kancellár egyébként videóüzenetben mondott köszönetet Kozma Imre atyának, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetőjének a Páneurópai piknik évfordulóján azért, amit a szervezet, illetve a magyarok tettek a németekért.
