Instant tudomány MTI 2014. augusztus. 01. 18:51

Zselészerű átlátszó egértetemmel harcolnak a rák ellen - fotó

Átlátszó egér segíthet az emberi szervezet gyógyításában. Az egeret, amelynek a szövetei mellett a szervei is átlátszóak, amerikai tudósok hozták létre.

A kutatók remélik, hogy az egér vizsgálatával hozzájárulnak az emberi betegségek és vírusok elleni harchoz - olvasható a The Independent brit napilap honlapján. 

Az átlátszó egér halott, de egy különleges eljárással átlátszóvá tett testének vizsgálata számos betegség, így az autizmus vagy akár a rák megértésében is fontos szerepet játszhat. Az egereket gyakran használják fel az orvosi kutatásokban, mert a biológiai felépítésük sok tekintetben nagyon hasonló az emberéhez. 

Vivian Gradinaru, a Kaliforniai Technológiai Intézet kutatója, a Cell című tudományos folyóiratban közzétett tanulmány egyik szerzője szerint az átlátszó egér vizsgálatával jobban megérthetjük az agy és a test közötti interakció folyamatát, vagyis pontosabb képet alkothatunk az idegrendszerről. Emellett a kutatás segíthet különböző szövetekben rejtőző vírusok megértésében, és hozzájárulhat pontosabb diagnózisok felállításához az orvoslásban. 

cell.com

Az eljárás során, amellyel az egér testét átlátszóvá tették, először eltávolították az egér bőrét, majd különböző kémiai anyagokat fecskendeztek a véredényekbe, az agyba, illetve a gerincvelőbe. A kémiai anyagok egy része eltávolította a fényt blokkoló zsírt a szövetekből. 

Az eredmény leginkább egy egér alakú zselatincsomóra hasonlít, amelyben a szerveket az összekötő szövetek és a befecskendezett gél tartja a helyén. Az egész eljárás két hetet vett igénybe. A könnyen alkalmazható és költséghatékony szövettisztító eljárás lehetővé teszi a nagyobb szövetminták sejten belüli szinten történő vizsgálatát a tágabb klinikai kutatásban - nyilatkozta Gradinaru.

Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.