Instant tudomány hvg.hu 2014. június. 06. 16:02

Feléleszthetik a maják jelszótárát

Az eddig fellelt, több mint 800 maja jelentésábrából a bonni egyetem kutatói fabrikálnának élőnyelvi szótárat.

Klasszikus maja szótárat hoznának létre a bonni egyetem kutatói, akik a világtörténelemben elsőként rendszereznék a maja képírás eddig fellelt, 800-nál is több különböző ábrát tartalmazó készletét – írja a Die Welt.

AFP / Frank Van Beek

A projekt első ütemében az egyetem kutatóinak digitalizálniuk kell azt a nagyjából 10 ezer maja írásos leletet, melyek a szótárépítés alapját adják majd. A folyamat korántsem gyors vagy látványos, bizakodó becslések szerint is évekig tart majd.

Címkék
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.