Ingatlan ingatlanmenedzser.hu 2012. január. 04. 14:25

Nem tévedés: 320 milliárdot költenek kollégiumokra

Mai árfolyamon 320 milliárd forintnyi összeget költenek brit kollégiumokra.

Mai árfolyamon 320 milliárd forintnyi összeget költenek brit kollégiumokra.

Összesen 840 millió angol font áramlott tavaly az ifjúsági ingatlanokat kezelő szektorba Nagy-Britanniában. Ebben az összegben benne van a befektetések és az idei fejlesztések értéke is – derül ki a CBRE nemzetközi ingatlan tanácsadó cég friss összegzéséből. Kiemelkedően magas ez a forrás, hiszen például a csúcsnak számító 2009-ben 350 millió fontot költöttek erre a célra.

A befektetők első sorban azért kedvelik ezt a szektort, mert stabil bevételi forrás a bérleti díj és az értéknövekedés kiegyensúlyozott volt az elmúlt években. A bérleti díj tavaly országosan 4 százalékkal emelkedett, Londonban pedig 5 százalékkal. A kihasználtság szinte folyamatosan teljes.

A CBRE szerint fontos változás lesz a kollégiumok lakóinak összetételében a küszöbön álló tandíj miatt. Várhatóan több lesz a külföldi az egyetemeken és főiskolákon, akinek a korábbiakban megszokottnál nagyobb hányada jelenik majd meg a kollégiumokban. Azt is biztosra veszi a tanácsadó cég, hogy a bérleti díjak továbbra is növekedni fognak, vagyis a diákok ezentúl is megfizetik majd a szállást, még ha az drágább lesz is.

A diákok 27 százaléka önálló bérlakásban lakik, 19-19 százalékuk kollégiumokban és családoknál – fűzte hozzá a CBRE.

Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.