Ingatlan ingatlanmenedzser.hu 2012. március. 26. 16:21

Nagy lakbéremelés jön Győrben

Kétlépcsős lakbéremelésről dönthet pénteki ülésén a győri közgyűlés, ám ez is csak félig fedezné a városüzemeltetési...

Kétlépcsős lakbéremelésről dönthet pénteki ülésén a győri közgyűlés, ám ez is csak félig fedezné a városüzemeltetési cégnek az önkormányzati ingatlanok kezelése által okozott hiányát – közölte a Győr-Szol Zrt. szóvivője hétfőn.

Ozsvárt Tamás tájékoztatása szerint a tervezett intézkedés következtében 150 millióval csökkenhet az évi 300 millió forintos kiesés, amely amiatt keletkezett, hogy 2008 óta nem nőtt az önkormányzati lakások bérleti díja. A díjnövelés korábban azért maradt el, mert az összeget az öregségi nyugdíjminimum emeléséhez kötötte hat esztendeje az önkormányzat – ez az emelés pedig a legutóbb négy esztendeje történt meg. 

A megyei jogú város közgyűlése elé kerülő előterjesztés szerint június elsejével 15 százalékkal, jövő április elejével további 10 százalékkal emelnék a díjakat. Ezzel arányban emelkednek a szociálisan rászorulóknak nyújtott támogatások is  – jegyezte meg a szóvivő.

Ozsvárt Tamás példákat sorolva elmondta: egy lakótelepi kétszobás, összkomfortos lakás bérleti díja a második emelési lépcső után a jelenlegi 18 ezer forinttal szemben 20.500 forint lesz, ugyanakkor egy kétszobás, 85 négyzetméteres összkomfortos belvárosi lakás bérleti díja 49 ezerről 57 ezer forintra ugrik.

Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.