Ingatlan ingatlanmenedzser.hu 2012. március. 23. 08:38

Kész a Plaza Centers üzletközpontja Szerbiában

Déli szomszédunk negyedik legnépesebb városában még nem épült nagyobb üzletközpont, vonzáskörzetében 600 ezren élnek.

Déli szomszédunk negyedik legnépesebb városában még nem épült nagyobb üzletközpont, vonzáskörzetében 600 ezren élnek. A 22 ezer négyzetméternyi bérbe adható területű komplexumban 95 üzlet van, a parkolóban 700 autó fér el egyszerre. Működik majd egy hat termes mozi is.

A fejlesztő szerint a kiadható terület 92 százaléka elkelt a nyitásra. A bérlők között nálunk is ismert nevek vannak: Nike, Adidas, Aldo, New Yorker, Deichmann, TerraNova.

A Plaza Centers 33 millió eurós hitelt vett fel a beruházáshoz, ezzel a szükséges összeg 70 százalékát biztosította. Rahn Starkman, a cég vezérigazgatója azt mondta, hogy a tervezett időben és költségvetéssel nyitják mega központot és a társaság ezzel már több plazát épített a közép-és kelet-európai térségben, mint versenytársai együttvéve.

„Újabb szerbiai központot előkészületein dolgozunk, amint az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdése nyomán még vonzóbb lesz az ország a külföldi befektetők számára „- idézte a vezetőt a cég közleménye. A Plaza Centers honlapján másik két szerbiai beruházás is szerepel, egyebek között egy nagyobb belgrádi, amelyet 2015-re terveznek befejezni.

Tudatos otthon
Hirdetés