Szakmai konferencián mutatták be a Debreceni Labdarúgó Akadémia (DLA) tevékenységét és céljait hétfőn Debrecenben...
Szakmai konferencián mutatták be a Debreceni Labdarúgó Akadémia (DLA) tevékenységét és céljait hétfőn Debrecenben, majd letették az edzőkomplexumának alapkövét.
Kósa Lajos, Debrecen polgármestere a konferencia megnyitó beszédében elmondta: a Debrecen-Pallagon 1,15 milliárd forintból megépülő létesítmény 13 hektáros területén nyolc füves és egy műfüves pálya, illetve több kispálya épül. Ezen túl egy csaknem kétezer négyzetméteres épületegyüttesben kapnak majd helyet az öltözők, illetve a további kiszolgálóhelyiségek.
Herczeg András, a DLA igazgatója bemutatta a régiót behálózó alközpontok rendszerét, amellyel Kelet-Magyarország és a határon túli területek fiatal tehetségeit próbálják a debreceni akadémiába becsatornázni.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.