2012. február. 18. 08:27 ingatlanmenedzser.hu Utolsó frissítés: 2012. február. 18. 08:15 Ingatlan

Befejezik a simontornyai bőrgyár kármentesítését

A balatonfűzfői Nitrokémia Zrt.

A balatonfűzfői Nitrokémia Zrt. vezérigazgatója, Udvardi Péter szerint a környezetvédelemmel és a környezeti károk felszámolásával foglalkozó állami tulajdonú cég a korábbi évekhez viszonyítva hatékonyabban működik; árbevétele 2010-ben 1,5 milliárd forint volt, míg 2011-ben 7,1 milliárd forintot tett ki.

A Nitrokémia Zrt. több projektben vesz részt, előzetes terveik szerint még az idei évben befejeződhet Tolna megyében az egykori simontornyai bőrgyár kármentesítésének kivitelezési szakasza. Ezt követően a monitoring rendszerek kiépítése és a talajvízkezelés marad feladatként. 

Az egykori bőrgyár 35 hektáros területéről eddig többek között 1900 tonna krómmal szennyezett bőrfaragványt, 28 ezer tonna úgynevezett húslási hulladékot, a 67 ezer tonnányi szennyezett talajt és több mint 80 ezer tonna nehézfémmel szennyezett szennyvíz-iszapot szállítottak el, és ugyancsak elvitték a gyár elbontott festőcsarnokából származó 17 ezer tonna hulladékot.

Jelenleg azon dolgoznak, hogy a már megtisztított területek a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től a simontornyai önkormányzat tulajdonába kerüljenek, segítve ezzel a munkahelyteremtést a többszörösen hátrányos helyzetű kistérséghez tartozó településen - tette hozzá.

Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.