Ingatlan hvg.hu 2024. február. 23. 13:31

Tizenöt embert még mindig keresnek a tragikus valenciai háztűz után

A spanyol miniszterelnök is a helyszínre érkezett.

A tűzoltók egész délelőtt annak a 14 emeletes lakóháznak a lehűtésén dolgoztak, amely csütörtök este gyulladt ki – egyelőre ismeretlen okból – a spanyolországi Valenciában – írja a BBC. A portál szerint a tűzoltók a hűtést követően bementek az épületbe, de az még mindig „izzik”, így egyelőre csak a harmadik emeletig jutottak.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, a Valencia Campanar nevű negyedében található, 138 lakásos épületben 450-en laktak, és a legtöbben el tudtak menekülni a lángok elől, amelyek az erős szél és a gyúlékony burkolóanyag miatt alig fél óra leforgása alatt az egész épületet elborították.

Többen az erkélyekre menekültek, ahonnan tűzoltók hozták le őket, de legalább négyen meghaltak, tizennégyen megsebesültek, tizenöt embert – köztük egy hároméves kislányt – pedig még mindig eltűntként tartanak nyilván. A kórházba szállítottak között tűzoltók és mentők is vannak, többségüket füstmérgezéssel kezelik.

Pénteken délelőtt a tűzvész helyszínére érkezett Pedro Sanchez spanyol miniszterelnök is, aki elmondta, jelen pillanatban az eltűntek felkutatása a legfontosabb, kormánya pedig minden támogatást megad a mentési műveletek segítése érdekében.

(Nyitóképünkön a leégett épület látható. Fotó: AFP / Jose Jordan)

Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?