Ingatlan hvg.hu 2021. november. 27. 17:51

Vizes élőhely is lesz a készülő csepeli közparkban

A projektet 95,5 millió forintból tervezhetik meg.

Harminchat hektárnyi, azaz három Városmajornyi elhanyagolt, szlömös területen létesül rekreációs közpark a Csepel-sziget északi részén, ahol a beruházás keretében vizes élőhelyet is kialakítanak. Ennek, valamint a kék-zöld infrastruktúrába integrált csapadékvíz-gazdálkodásnak a megtervezésére nemrég kötött szerződést a Budapesti Fejlesztési Központ a Realiscon Kft.-vel – írja a Figyelő.

A projektre kiírt pályázatot a vállalkozás 95,5 millió forintos ajánlattal nyerte meg. A cég feladata lesz a vizesélőhely-koncepció teljes körű kidolgozása a szükséges víztisztítási ökoszisztéma kialakításával és a tájépítészeti megjelenéssel együtt. A terület csapadékvíz-elevezetésének megoldását is a kft.-nek kell megoldania.

A vizesélőhely fogja a tervek szerint kezelni és helyben tartani a Weiss Manfréd út mentén létesítendő városrész burkolt és beépített felületein keletkező csapadékvizet, ami hozzájárul majd a közpark biodiverzitásának növeléséhez és a város mikroklímáját is javítja. Emellett élőhelyet biztosít majd számos növény- és állatfajnak.

Magát a parkot az s73 Tájépítész Stúió tervezheti, benne nagy pihenőterekkel, tisztásokkal, gyalog- és kerékpárutakkal, sétányokkal, ligetekkel, közösségi sportpályákkal, görparkkal, a Duna-parton pedig teraszokkal, utcabútorokkal.

A fejlesztés a Déli városkapu-mesterterv, azaz a városrész teljes rehabilitációjának része.

(Nyitókép: látványterv, Budapesti Fejlesztési Központ)

Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.