Ingatlan hvg.hu 2021. november. 22. 21:09

Védetté nyilvánították, egyelőre nem bontják le a Gólya presszó épületét

A tulajdonos szerint életveszélyes az épület, fél évig viszont biztosan nem lehet hozzányúlni.

Régóta hirdetik a Bókay János utca egyik utolsó régi épületét, a 32-es szám alatt található, az 1880-as években épült, legutóbb az egykori Gólya Presszónak otthont adó földszintes házat, ahol a kilencvenes évek elején Szomjas György forgatta a Roncsfilmet. Harminc lakásos társasház épülhet majd a helyén. Néhány kerületi civil, a C8 csapata viszont meg akarja menteni – írja a Józsefváros Újság.

A C8 Pikó András polgármester és Erőss Gábor alpolgármester támogatásával javaslatot nyújtott be a hely ideiglenes védetté nyilvánítása érdekében, és ezt a múlt csütörtöki képviselő-testületi ülésen el is fogadták. Ezzel fél évig tehát változatlan állapotban marad a ház. Az ülésen elhangzott, hogy a polgármester egyeztetést fog kezdeményezni a tulajdonossal, de az, hogy milyen ajánlattal áll majd elő az önkormányzat, még nem lehet tudni.

A tulajdonos szerint az épület csak azért nem életveszélyes, mert senki nem tartózkodik benne. A pince födémje jelenleg is alá van dúcolva, mert a tartóvasak elrohadtak, a ház felújítása gazdasági totálkárt jelentene Marton Gyula szerint. Marton és felesége 25 éve tulajdonosa az épületnek, amelyet régóta árulnak, jelenleg 360 millió forintért.

A C8 szerint viszont megóvandó az épület, Frigy Cecília a szervezet egyik tagja szerint hasznosítani is lehetne, mint egy vendéglátóegységgel kibővült helytörténeti múzeumot.

A tulajdonos az önkormányzat eljárását nem tartja méltányosnak, szerinte „az ideiglenes védelembe helyezést úgy kell elfogadni, hogy konzultálnak előtte a tulajdonossal, az eljárás felveti azt a gondolatot, hogy valaki itt visszaélt a joggal,netán bűncselekmény gyanúja is felvetődik”.

Békési Zsuzsa, az önkormányzat sajtófőnöke azt mondta, hogy az ideiglenes, 6 hónapos helyi védettség megtárgyalása előtt nem kell a tulajdonossal egyeztetni.

Az sem elképzelhetetlen, hogy végül pereskedés lesz az ügyből.

Pikó András polgármester azt mondta, hogy mindenképpen fel kell venni a kapcsolatot a tulajdonossal, és a ház a megőrizhető-megőrzendő értékeit meg kell óvni. "Nem kérném, hogy jelenlegi formájában őrizze meg a tulajdonos a házat, de azt, hogy ez egy közösség számára fontos, azt akceptálni kell" – közölte a polgármester.

Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.