Le lehet tölteni, ki lehet nyomtatni a plakátot.
Akinek kötelezően hatósági házi karanténba kell vonulnia, annak a koronavírus-hírekről tájékoztató kormányzati oldal szerint egy piros lapot kell a bejárati ajtajára ragasztania. Ezen egyebek mellett az olvasható, hogy:
tilos a belépés, itt járványügyi megfigyelés alatt álló személy tartózkodik.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) azonban most közzétett még egy plakátot. Ez önkéntesen használható, és sokkal színesebb is, mint a kötelezően kiragasztandó.
Az áll rajta, hogy:
Ebben az épületben egy otthoni karantén működik.
Majd a házikók alatt magyarázat is szerepel arról, miért tartózkodhat valaki otthoni karanténban.
- Hatósági határozat alapján (az érintett ingatlant külön megjelölik, a fenti piros plakáttal).
- Önkéntesen, megelőzés gyanánt.
- Nincsenek tünetei, de olyan helyen járhatott, ahol más fertőzésgyanús emberek is megfordulhattak.
- Enyhe, általános tünetekkel rendelkezik, de nem felel meg a koronavírus-fertőzés gyanú kritériumainak.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.