Ingatlan hvg.hu 2020. január. 14. 18:57

Visszaszólt Matolcsynak a Pénzügyminisztérium

A tárca más irányú folyamatokról számolt be, mint az MNB elnöke.

Matolcsy György a Növekedés.hu oldalon jelentetett meg egy írást hétfőn, amelyben a magyar kormány lakáspolitikáját kritizálta, egészen konkrétan kudarcosnak nevezte ez irányú törekvéseiket.

A Pénzügyminisztérium kedden reagált, az ATV Híradójának küldött közleményben azt írták, hogy a kormány legfontosabb politikai célja az otthonteremtés, azt támogatják, hogy minden családnak legyen saját otthona, az adatok pedig azt mutatják, hogy a kormány jó úton jár.

"Már 115 ezerrel több lakás szerepelt a nyilvántartásban 2019-ben, mint amennyi volt 2010-ben. A csoknak és egyéb kormányzati intézkedéseknek köszönhetően 2015 óta folyamatosan emelkedik az új építésű lakások száma is. Míg 2015-ben az egész év alatt 7.600 lakás épült, addig 2018-ban 17.700, és 2019-ben csak szeptemberig már 10.300-ra nőtt az épített lakások száma"

– írják, hozzátéve, hogy a kormány egyébként minden hozzá érkező otthonteremtési javaslatot megvizsgál.

Matolcsy György többek között arról írt hétfőn, hogy 2000. február 1-jén indított Otthonteremtési Program még sikeresnek mondható, hisz 2004-re 44 ezer új építésű lakás jött létre, de azóta a lakásépítés nem képes sem mennyiségi, sem minőségi szempontból elérni az akkori szinteket. A jegybank elnöke azt közölte, hogy 2014 óta országosan 104 százalékkal, Budapesten 184 százalékkal emelkedtek a lakásárak, emiatt ma már 15 év kell ahhoz, hogy egy átlagfizetésből meg lehessen vásárolni egy 90 négyzetméteres otthont.

Tudatos otthon
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.