A 2,155 milliárd forint európai uniós támogatás segítségével egy közel 7480 m2 területű ipari innovációs-technológiai infrastruktúrafejlesztés valósul meg.
Még idén megvalósul az IQ Kecskemét Ipari Innovációs Központ, amelynek alapkövét májusban tették le, és várhatóan még idén befejeződik az építkezés. A beruházás már az első évében 26 új munkahelyet teremt.
Az IQ Kecskemét Ipari Innovációs Központ tevékenységével egy ötlet megszületésétől egészen a piacra vitelig képes támogatni az innovációs beruházásokat. A projekt több, egymáshoz szervesen kapcsolódó projektelemből épül fel. A kialakításra kerülő épületegyüttes új egysége az innovációs központ szellemi feladatainak, oktatási és szolgáltató egységeinek ad helyet.
A gyártástechnológiai és információ-technológiai beszerzésekhez kapcsolódóan, meglévő épület átalakításával a technológia telepítéséhez elengedhetetlen infrastrukturális feltételek kerülnek kialakításra. Az épületegyüttes ezen, második egysége az innovációs műhely techshop- és technológiai terének ad otthont a beszerzésre kerülő technológiai eszközökkel, tervező és modellező szoftverekkel, illetve a működtetéshez szükséges hardver eszközökkel és egyéb kiegészítő berendezésekkel együtt.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.