2014. október. 07. 20:12 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. október. 08. 08:47 Ingatlan

100 milliós, eddig rejtve maradt óbudai lakásban él Kósa Lajos

Egy körülbelül 100 millió forintot érő, 155 négyzetméteres óbudai lakásban él évek óta Kósa Lajos debreceni polgármester. A lakás a felesége nevén van, ezért nem szerepel a Fidesz-alelnök vagyonnyilatkozatában.

Évek óta a felesége nevén lévő, 100 milliósra becsült budapesti lakásban lakik Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke – adta hírül az RTL Klub Híradója. A lakás Óbudán található, közel a Duna-parthoz a patinás Gázgyári lakótelep mellett egy lakóparkban.

Az ingatlan Porkoláb Gyöngyi, Kósa Lajos felesége nevén van, ezért nem szerepel a debreceni polgármester vagyonnyilatkozatában, a felesége bevallásai pedig nem nyilvánosak.

A nyilvántartás szerint a lakás 155 négyzetméter, négy és fél szobás, és szakértők szerint mintegy 100 millió forintot érhet. A lakást a házaspár a ház építtetőjétől vásárolta meg még 2002-ben.

Kósa Lajos az RTL Klubnak azt mondta, "cserével" jutottak hozzá a lakáshoz, amikor eladták Debrecenben a Nagyerdőben lévő házukat. A lakást elmondása szerint azóta minden évben be is vallják a felesége vagyonbevallásaiban, amelyek azonban nem nyilvánosak. A politikus azt mondta, azért nem beszélt eddig erről a lakásról, mert soha nem kérdezték.

Kósáék az óbudai lakás mellett egy debreceni házat is vásároltak, amelyre több tízmilliós hitelt vettek fel, ezt még ma is fizetik.

Tudatos otthon
Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.