2014. június. 12. 17:48 MTI Utolsó frissítés: 2014. június. 12. 17:55 Ingatlan

A fűtést is felújítják a Rudasban, olcsóbb lesz az üzemeltetés

Megkezdődött a Rudas Gyógyfürdő energetikai felújítása. Úgy számolnak, hogy a korszerűsítéssel és az új berendezésekkel évente több mint 5 millió forintot takarít meg a gyógyfürdőt üzemeltető cég, és jóval kevesebb szén-dioxid kerül a levegőbe.

A felújítás körülbelül nettó 150 millió forintba kerül, ennek 85 százalékát az Európai Unió Környezet és Energia Operatív Programja fedezi. A kivitelezést a Szentendrei Energetikai és Tüzeléstechnikai Kft. végzik. A munkát 2014. június 10-én kezdték, és a tervek szerint 2014. augusztus 31-ig fejezik be.

A budapesti Rudas Gyógyfürdőt az elmúlt években több szakaszban felújították. A szerkezeti korszerűsítések után a fürdő berendezéseit is modernizálják. Nemcsak olcsóbb lesz a fürdő üzemeltetése, hanem a környezetet is kevésbé fogja szennyezni a fenntartása – olvasható a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei vezérigazgatójának közleményében.

Cserélik az elavult gázkazánokat, és hőszivattyúkat építenek be, amelyekkel az elfolyó termálvíz hőjét használják fel fűtésre, valamint termosztatikus radiátorszelepeket szerelnek fel a fűtőtestekre. Kicserélik az elavult fűtéscső- és radiátorhálózatot is.

Az épület jelenleg távhővel és gázenergiával üzemel. Fűtésre és meleg víz előállítására távhőt használnak. A két új kazán elsősorban a fürdő gőzigényét szolgálja ki, de lehetőség van rá, hogy kisegítse a fűtést is. A fürdő jelentős mennyiségű fosszilis energiát fogyaszt földgáz és távhő formájában, emellett termálvizet is felhasznál. A termálvízben rejlő megújuló energiatartalmat azonban egyelőre nem használják fel – erre lesz jó a hőszivattyú.

A korszerűsítéssel és az új berendezések üzembe helyezésével évente több mint 5 millió forintot takarít meg a gyógyfürdő üzemeltetője. A gyógyfürdőhöz szükséges fűtőanyagok szén-dioxid-kibocsátása majdnem 140 tonnával csökken.

Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.