Újabb jel, ami az ingatlanpiac fellendülésére utalhat. A Duna House elemzéséből kiderült, hogy lényegesen gyorsabban mentek el az eladó ingatlanok áprilisban, mint egy hónappal korábban.
Az ingatlanközvetítő korábban már több olyan adatot is bemutatott, amely a régen várt ingatlanpiaci fellendülés jeleit sejtetik. Nőtt az adásvételek száma, magasabb a kereslet, mint tavaly bármikor, csökken az alku mértéke és nő a hitelfelvételi kedv. Ezeket az adatokat azóta több piaci szereplő is megerősítette, sőt a KSH javuló építési kedvről is beszámolt.
A Duna House most összehasonlította a márciusban és áprilisban értékesített ingatlanok értékesítési idejét, vagyis azt, hogy az adott ingatlan a megbízáskötéstől az üzletzárásig hány napot volt a piacon. Megdöbbentő, hogy csupán a két hónap viszonylatában is milyen erős a csökkenés mértéke. Ha az összes hazai ingatlan tranzakciót nézzük, akkor míg márciusban az értékesítési idő átlag 192 nap volt, addig áprilisban 12 százalékkal kevesebb, vagyis 170 nap.
Bár vidéken is 7 százalékkal csökkent az értékesítés ideje, a budapesti 21 százalékos javulási átlag egészen kiemelkedő. Ennél is erősebb adat tűnik ki a főváros típusbontásából, ugyanis a magas eredményt elsősorban a panelek 146-ról 95 napra való zuhanása okozta, ami 35 százalékos javulás. Az egyetlen negatív érték a budapesti házaknál látható, ahol márciusban 259 napot követően, áprilisban már 279 napot követően keltek el az ingatlanok.
A Duna House elemzői erős májusi forgalomra számítanak már most, a hónap közepén. Ha kitart a lendület, akkor az első negyedév stagnálása után a következő mért időszakban talán elindul az árak óvatos emelkedése is.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.