2013. március. 06. 11:23 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 06. 11:17 Ingatlan

Válással próbálják kikerülni az ingatlanadót Kínában

Megsokszorozódott a válások, illetve a válási kérelmek száma a kínai nagyvárosokban az elmúlt napokban. A családok a nemrég bejelentett, korábbinál jóval magasabb ingatlanadót próbálják kikerülni így.

A hétvégén bejelentett, a túlfűtött kínai ingatlanpiac lehűtését szolgáló új szabályok szerint a korábbi 1-2 százalék helyett akár 20 százalékos adót is kénytelenek lesznek megfizetni azok, akik a jövőben eladják a lakásukat.

Kivételt képeznek  azok a lakások, melyek több mint öt éve az eladó tulajdonában állnak, és tulajdonosuk egyetlen lakhelyeként szolgálnak.

A két lakással rendelkezők ezt a kivételt igyekeznek kihasználni az "álválással", és a statisztikák szerint már a rendelkezés hatályba lépése előtt benyújtják házasságuk felbontásának kérvényét, hogy az egész természetesnek tűnjön. Az interneten ennél is trükkösebb adóelkerülési megoldások keringenek: ezek szerint az eladó és a vásárló fél tagjainak elválása után azoknak "keresztbeházasodva" mindössze az új vevő nevére kell íratniuk a lakást, majd ezután újra elválniuk, és máris mentesülnek a fizetési kötelezettség alól.

Az instrukciókat sokan nem is viccként, hanem valós útmutatásként veszik. A túlfűtött ingatlanpiacú nagyvárosokban a magasabb adó miatt máris megugrott a válások száma. Sanghaj egyes kerületeiből az átlagosnak a kétszeresét is meghaladja a házasságukat felbontani igyekvők száma, és az átlag ötszörösét teszik ki azok, akik hivatalos papírt kérvényeznek arról, hogy egyedülállók.

A Shanghai Daily című napilap által megkérdezett hivatalnokok szerint sokan nem kertelnek, és nem keresnek okot a válásra, inkább bevallják, hogy az ingatlanadó miatt döntöttek így. A statisztikák szerint a szomszédos, kelet-kínai Nankingban szintén megduplázódott a válni kívánók száma. A dél-kínai Kuangcsouban pedig a helyi híradások szerint az átlagosnak a háromszorosát teszi ki a válni igyekvők száma.

Csiang Vej-hszin, a lakásügyekért, valamint a városi és vidéki fejlesztésekért felelős miniszter azt mondta, hogy a rendelkezéseket csupán a hétvégén jelentették be, és a valós hatásukra még ezután derül majd fény.

Tudatos otthon
Hirdetés