2012. november. 05. 11:17 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. november. 05. 11:02 Ingatlan

Bejött az RS Bútoráruháznak a középosztály

A legnagyobb magyar bútorforgalmazó vállalkozás, az RS Bútor, amely a még legalább két-három évig tartó válság ellen a kis lépések politikájával, költséghatékony módon, újabb áruházak megnyitásával, újabb munkahelyeket teremtve harcol. Az RS legújabb kínálatával a középosztály igényeinek kielégítését célozza meg.

Forráshiányos az ágazat

„Nagyon pesszimista vagyok a magyar bútorkereskedők magyarországi pozícióját illetően. Hazai bútorok forgalmazására a magyar állam semmiféle segítséget nem adhat, hiszen az ellenkezne az európai normákkal. A mindegy 3000 munkavállalót foglalkoztató vidéki bútor gyártók érdekeinek képviseletében az MBIK teljesen magára maradt. Az RS már szinte teljes anyagi erőforrását feláldozta. Ez a fajta kereskedelem a készletfinanszírozáshoz megfelelő hitelt sem kap, mert a bankok a bútorpiac helyzetét annyira negatívnak minősítik, hogy semmiféle hitelt nem helyeznek ki” – mondta Pólya Miklós.

Kiváló üzleti döntésnek, és nagyon jó üzenetnek bizonyult, hogy a most húsz éves RS Bútor 2011 márciusában, Budaörsön nyitotta meg ötödik, 12 ezer négyzetméteres áruházát. A jól kiválasztott helyszínen lévő „új” RS áruházat szinte azonnal felkapták a vásárlók és már az első csonka évben közel egymilliárdos árbevételt könyvelhetett el. Mára, a Diego és a Trendlakás lakberendezési áruház betelepülését követően, e terület Budaörs egyik legdinamikusabban fejlődő lakberendezési központjává vált. „Az RS a válságból merít, mert kedvezőbb bérleti feltételekkel, alacsony működési költségének köszönhetően költséghatékonyan új áruházakat tud nyitni” – fejtette ki Pólya Miklós, az RS Bútor alapítója.

„A válság miatt ma már szinte ugyanaz a vásárlói közeg keresi meg a multikat, mint az RS -t. Az RS jelenlegi kínálata és szolgáltatása nyilvánvalóan konkurenciája lehet ezeknek a cégeknek, miközben árfekvése jóval alacsonyabb. Azonos színvonalú termékek esetén az RS költséghatékonyabb működéséből adódóan, 30-40, de akár 50 százalékkal is alacsonyabb árszintet tud képviselni” – tette hozzá Pólya Miklós.

Az RS Bútoráruház lényegében tőke nélkül, egy kultúrházból átalakított diszkont üzletben, kisbútorok és olcsó kárpit bútorok árusításával kezdte meg működését. A garázsokban dolgozó kisbútor gyártók, kárpitosok szintén ekkor kezdtek tömegesen elterjedni és piacot keresni maguknak. A kialakult helyzet kedvezett az RS-nek. A gyártóknak tetszett a cég filozófiája és árpolitikája, melynek lényege, hogy az RS a termelői áron bizományi értékesítésre átvett árut nagyon alacsony árréssel adta tovább. A kilencvenes évek elején olyan nagy volt az igény alacsony árfekvésű, ugyanakkor divatos és praktikus bútorokra, hogy az RS Diszkont hamarosan kicsinek bizonyult. Egy közeli elhagyott textilgyárat átalakítva, 1992-ben megnyílt az első áruház.

Az RS kereskedelmi módszerének fontos része, hogy az áru árát a gyártóval közösen alakítja ki. Az akciós hirdetésben megjelölt terméket is kizárólag a gyártóval egyeztetve reklámozza. Ennek eredményeként a meghirdetett áru nem a készlet erejéig, hanem az akció idejéig érhető el. Bármekkora legyen is a vevői igény, azt az RS a gyártóval egyeztetett beszállítói ütemezés szerint maradéktalanul teljesíti. Bizonyos termékeket a vevő saját igényeinek megfelelően rendelhet meg, amit az RS kéthetes határidőre és a megadott napra teljesít. Az árak minden áruházban egységesek. A kereskedelmi módszer része, hogy a teljesítés helyszíne nem kötődik az áruházhoz. Bár lehetőség volna bárhol, akár külföldön is áruházat nyitni, éppen a magyar igények sajátossága miatt az RS mindenekelőtt itthon szeretne sikeres lenni.

Az RS Bútor a kilencvenes évek közepétől már több mint százharminc, száz százalékban magyar beszállítóval állt kapcsolatban, 90-95 százalékban magyar árut forgalmazva. A válság időszakában ez a szám száz alá visszaesett. Munkavállalóinak létszáma is csak az új áruházak megnyitásával volt tartható, amit a jövőben további 40-50 fővel növelne. A bútorszakma aranykorának öt évvel ezelőtti végéig az RS évi több mint tízezer darabos bútorforgalmával és több milliárdos árbevételével a legerősebb magyarországi bútorforgalmazó cégek egyike lett.

Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.