Ingatlan ingatlanmenedzser.hu 2011. szeptember. 20. 13:00

Bukott, aki a Suzukira spekulált Esztergomban

A Suzuki miatt semmiféle felbolydulás nincs és nem is volt a Duna mentén.

A Suzuki miatt semmiféle felbolydulás nincs és nem is volt a Duna mentén. A japán vállalat kezdetben azt hangoztatta, hogy csak helyiekkel akar dolgoztatni, ezért pótlólagos elhelyezési keresletre már az induláskor sem számított senki. Később, a gyár és a kapacitás bővítése sem hozott ebben változást, ugyanis a magyarlakta dél-szlovákiai településekről ingáztatta az új munkások többségét.

MTI/ Kovács Tamás

A cég működtet egy munkásszállót, középvezetőinek Esztergomban, a felsővezetőknek a fővárosban bérelnek lakásokat. A havi lakásbérletek 40 ezer forinttól indulnak a városban, a gyár középvezetői nyilván ennek két-háromszorosát fizetik.

A helyi és a környező néhány kistelepülés ingatlanpiacát annyiban azért befolyásolja a gyár jelenléte, hogy az alkalmazottak zöme biztosnak tudhatja állását, így stabil „fogyasztóként” jelen van a városban, szüksége van lakásra, használja a kereskedelmi ingatlanokat. Ebben az értelemben stabilizáló tényező ez a több ezer autógyári alkalmazott.

Új, még ha kisebb méretű lakásberuházás is nem sok volt az elmúlt tíz évben. Legfeljebb néhány, többlakásos társasház létesült. Vannak viszont a felújítási programokban részt vevő társasházak és panel tömbök. Ezek értéke megnőtt, s ennek megfelelően keresik is ezeket. Egy átlagos méretű (50-54m2) panelt 6-8 millió forintért lehet megvenni. A Duna House irodavezetője szerint idén tavasszal és nyáron szinte csak készpénzes vásárlóik voltak és nem mindegyik volt befektetési célú vevő. Most már elérik, hogy a megszorult eladók 10-15 százalékot is engednek az évek óta tartott árból.

Tudatos otthon
Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.